Hírek
-
Gyermekkoncertet ad vasárnap délelőtt az Andaxínház az Igézőben
2015. január 11-én, vasárnap az Andaxínház ad gyermek- koncertet Szivárvány- réteken címmel a fehérvári Igézőben (Basa utca 1.). A zenei repertoár gerincét finn gyermekversek és Simai Mihály József Attila díjas szegedi író költő verseire komponált dalok alkotják. Jegyek elővételben az Igéző jegypénztárában válthatók. A délelőtt 11 órakor kezdődő eseményre a belépő 1000 Forintba kerül.
2015.01.06. 08:43:38 -
Jégre lépni tilos - ha mégis korcsolyáznak legyenek óvatosak és vigyázzanak nagyon!
Táblák is jelzik a Vidámparki és a Palotavárosi tavak mellett, hogy nem szabad a jégre menni. Évek óta így van ez télen, a tiltást pedig az indokolja, hogy a város tavainak vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél. A nádasok is fokozott veszélyt jelentenek, mert itt is egyenlőtlenül fagy be a tavak vize.
2015.01.06. 07:22:42 -
Kikapott a Volán Dornbirnban - kedden Bolzanoban lehet javítani
Két jól sikerült találkozó után utazott Dornbirnba a Fehérvár AV 19. Rob Pallin együttesére három további mérkőzés is vár a héten, így a jó lett volna győzelemmel kezdeni, Dornbirnban azonban vereséget szenvedett a csapat. Kedden Bolzanoban folytatja a Volán. Dornbirn – Fehérvár AV 19 4-1 (1-0, 1-1, 2-0) Gólszerzők: Grabher Meier, Arniel, Blatny, D'Aversa illetve Kovács.
2015.01.05. 21:37:09 -
Rongálókat fogtak el a térfigyelő kamerák segítségével
Vasárnap hajnalban fiatalok rongálták meg a Bazilikát körbevevő védőkorlátokat. A térfigyelő központban dolgozók észlelték az esetet, majd a rendőrséggel telefonon tartva a kapcsolatot, a kamerákkal folyamatosan nyomon követték az elkövetőket. A kiérkező járőrök elfogták a rongálókat. A január 4-i eset újabb példája a térfigyelő kamerarendszer sikeres működésének, valamint a közterület-felügyelet és a rendőrség eredményes közös munkájának.
2015.01.05. 15:41:39 -
Teljes kihasználtsággal működik a hajléktalanszálló
A Kríziskezelő Központ Nappali Melegedő Centruma és az éjszakai szállások is szinte teljes kihasználtsággal működnek. A héten ismét rendkívül hideg lesz éjszakánként, így a központ utcai szolgálatának munkatársai minden nap felkeresik azokat, akik nem mennek be a hajléltalanszállóra.Ha segíteni szeretne az utcán élőknek kattintson ide!
2015.01.05. 12:39:45
Elkezdődött az éves parkolóbérletek cseréje - január 31-ig jó még a tavalyi
Szent István Kupa harmadszor, ismét a Real Madriddal
Elkezdődött az éves parkolóbérletek cseréje - január 31-ig érvényes a tavalyi
Iskolanyitogató foglalkozást tartanak csütörtökön a Széna Téri Általános Iskolában
Székesfehérvár számokban - 53.182 nő és 47.388 férfi él a városban
Hosszú sérülés után léphetett újra pályára Emberovics Míra
Vatikáni Múzeum - egyedülálló háromdimenziós élmény a Barátság moziban
Jótékonysági estély a sajátos nevelési igényű gyermekekért
Gyenge kezdés után fordítás, de Alba-vereség a vége
Jászberény - TLI-Alba Fehérvár 88-87