-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Jégre lépni tilos - ha mégis korcsolyáznak legyenek óvatosak és vigyázzanak nagyon!
Táblák is jelzik a Vidámparki és a Palotavárosi tavak mellett, hogy nem szabad a jégre menni. Évek óta így van ez télen, a tiltást pedig az indokolja, hogy a város tavainak vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél. A nádasok is fokozott veszélyt jelentenek, mert itt is egyenlőtlenül fagy be a tavak vize.
2015.01.06. 07:22 |
Táblák is jelzik a Vidámparki és a Palotavárosi tavak mellett, hogy nem szabad a jégre menni. Évek óta így van ez télen, a tiltást pedig az indokolja, hogy a város tavainak vízpótlása folyamatos, ezért a befolyásnál és a túlfolyónál vékonyabb a jégpáncél. A nádasok is fokozott veszélyt jelentenek, mert itt is egyenlőtlenül fagy be a tavak vize.
December végén Székesfehérvár tavait is hamar befagyasztotta a hideg és a tiltás ellenére a sokan korcsolyáztak. A hét közepén ismét nagyon hideg lesz éjszakánként, így valószínű tovább hízik majd a jég, de ettől függetlenül mind a Palotavárosi, mind a Vidámparki tó jegére veszélyes és tilos menni.
A Velencei-tó is, ám a jég vastagsága jelenleg közel sem biztonságos. A változatos medermélység miatt a fagyott részek vastagsága még rövid távolságokon belül is eltérő lehet. A vízügyi szakemberek szerint korai rámenni bármilyen befagyott élővízre, mivel ahhoz legalább 15 centiméteres jégréteg szükséges.