-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Székesfehérvár számokban - 53.182 nő és 47.388 férfi él a városban
A székesfehérvári járásban 145 ezer ember él, köztük 100.570 Fehérváron, ebből 53.182 nő és 47.388 férfi. Az itt élők születési hely szerint úgy oszlanak meg, hogy 47.235 ember más településen született és költözött ide, 2923 külföldön és 50.353 személy Fehérváron látta meg a napvilágot. 59-en vannak városunkban, akikről nem tudják, hol születtek.
2015.01.05. 06:45 |
A székesfehérvári járásban 145 ezer ember él, köztük 100.570 Fehérváron, ebből 53.182 nő és 47.388 férfi. Az itt élők születési hely szerint úgy oszlanak meg, hogy 47.235 ember más településen született és költözött ide, 2923 külföldön és 50.353 személy Fehérváron látta meg a napvilágot. 59-en vannak városunkban, akikről nem tudják, hol születtek. Fehérvár lakossága tíz év alatt 5,7%-kal csökkent, ebben megtalálható a természetes fogyás és a településről elköltözők egyaránt.

Székesfehérváron a lakosság 13%-a tartozik a 14 évnél fiatalabbak közé, a 60 évesek és idősebbek a népesség 24%-át alkotják. Székesfehérvár eltartottsági rátája a városok között a középmezőnyben helyezkedik el: 100 aktív korúra 58 eltartott (21 gyermek és 37 időskorú) jut.
Fehérvár lakossága 63%-ának van legalább érettségi végzettsége, ami országos szinten is élen járó. A fehérváriak 20%-a beszél idegen nyelvet, ebből a 15-39 éves korosztály 34%-a, a diplomások 53%-a beszél legalább egy idegen nyelvet.
A városban 35.455 személy tartja magát katolikusnak, 8351 reformátusnak, 1362 evangélikusnak, 324 Jehova tanújának, 187 baptistának, 123 hitgyülekezetesnek, 100 pünkösdistának, 108 buddhistának, 79 ortodoxnak, 67 adventistának, 47 izraelitának, 41 unitáriusnak és 25 iszlámnak. 19.913 fő nem tartozik vallási felekezethez, 2132 mondja magáról, hogy ateista, és 31.846 ember vallási kérdésről nem nyilatkozik.
18.058 házaspár, 4010 élettársi kapcsolat és 5701 gyermekét, gyermekeit egyedül nevelő szülő van városunkban. 13.692 személy egyedül él.
Az utóbbi harminc esztendőben 1990 volt az az év, amikor a legtöbben, 108.958-an laktak Székesfehérváron. Jelenleg a legkisebb ez a szám: 100.570.