Hírek
-
A Szegény Tóbiás című darabot játsszák vasárnap délelőtt az Igézőben
2015. október 4-én, vasárnap délelőtt ismét kulturális programot tartanak a székesfehérvári Igézőben (Basa utca 1.). Az érdeklődők a Szegény Tóbiás című élőzenés bábelőadást nézhetik meg, ahol a főhős megmenti az elrabolt királylányt a gonosz ördögök karmaiból. A Szegény Tóbiás című bábelőadás vasárnap délelőtt 11.00 órakor kezdődik.
2015.10.03. 08:01:48 -
Fehérvár AV 19: vereség az EBEL-ben, győzelem a MOL Ligában
A sérülésektől tizedelt Fehérvár AV 19 mindkét felnőtt csapat pályára lépett a pénteki játéknapon. A Volán EBEL-együttese Salzburgban vendégeskedett, míg a „fiatalok” a MOL Ligában, hazai pályán fogadta a Brassót. Előbbi kikapott, míg utóbbi fordulatos meccsen tudott győzni 4-3-ra. Red Bull Salzburg - Fehérvár AV 19 6-1 (1-0, 3-1, 2-0) Fehérvár AV 19 - ASC Corona Brasov 4-3 (3-2, 0-1, 1-0)
2015.10.02. 21:30:25 -
Egymásra találtak a magyar emberek és a katonák
Az illegális bevándorlással kapcsolatban tartott tájékoztatóján Vargha Tamás honvédelmi államtitkár kiemelte, hogy a magyar honvédség képes az ország megvédésére, hiszen a katonák egész életükben erre készülnek nap mint nap. Felidézte, hogy mióta a sorkatonai szolgálat megszűnt Magyarországon, némileg "megszűnt a kapcsolat" a katonák és a civilek között, most viszont "a magyar emberek és a katonák egymásra találtak".
2015.10.02. 17:35:43 -
Negyvenfős NATO parancsnokság jöhet létre Fehérváron
A gyorsreagálású erők irányítását végezheti az a székesfehérvári NATO bázis, amelyről október 8-án születhet meg a végleges döntés – tájékoztatott Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, aki elmondta, hogy a koordinációs központ egy negyvenfős parancsnokság létrehozását jelentheti a Nagysándor József laktanya területén. A parancsnokságon húsz NATO tiszt és húsz magyar tiszt dolgozhat majd.
2015.10.02. 17:18:55 -
Politika és irodalom kölcsönhatása a fő téma a határon túli magyar irodalom napjain
Október 4-től október 6-ig tart idén A határon túli magyar irodalom napjai program- sorozat, amelyre Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről is érkeznek írók, irodalomtörténészek, költők, képzőművészek és politológusok. Az érdeklődők a Vörösmarty Társaság székházában, a Kossuth utca 14. szám alatt hallgathatják meg az érdekes előadásokat.
2015.10.02. 15:02:35