-
Közgyűlési összefoglaló
Pénteken ülésezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, amelyen a város gazdasági helyzetét, intézményi fejlesztéseit, közszolgáltatási megállapodásait és infrastrukturális beruházásait érintő kulcsfontosságú előterjesztésekről hoztak határozatokat a képviselők. Szó volt a Vidiről is: cél, hogy még a 2026-os évben vagy a jövő év elején az üzletrészt értékesíteni tudják és minél előbb új tulajdonosa legyen a klubnak.
2026.10.16. -
Megbékélés a sírok felett
Csütörtök délután a német-magyar katonatemető karbantartó munkálatainak befejezése alkalmából koszorúzással egybekötött emlékünnepséget tartottak. A Szentlélek katonatemető több mint három évtized óta emlékhelye több nemzet elhunyt katonáinak, két éve pedig végső nyughelye azoknak a magyar és német katonáknak, illetve munkaszolgálatos civileknek, akiket 1945-ben a bajai hadifogolytáborban temettek tömegsírba.
2026.10.16. -
Közgyűlési összefoglaló
Módosították Székesfehérvár költségvetését, a közgyűlés egyszerűsítette a Fehérvár FC Kft. értékesítésére vonatkozó pályázatot. Várhatóan novemberben dönt a pályázat kiírásáról a szakbizottság. Pénteken fejlesztésekről is döntöttek a képviselők.
2026.10.16. -
Állásbörze a stadionban
Számos lehetőséget kínált a nyolcadik alkalommal megrendezett állásbörze. A Sóstói Stadionban a fizikai és szellemi munkakörök iránt érdeklődők is megtalálhatták számításukat.
2026.10.16.
Kettős jubileummal emlékeztek Steiner Fülöpre, az Egyházmegye egykori püspökére
A Székes- fehérvári Egyházmegye méltóképpen ápolja korábbi püspökeinek emlékét. Pénteken Steiner Fülöp püspöki székfoglalásának 125., halálának 115. évfordulójára rendeztek emlékkonferenciát a Szent István Művelődési Házban. Az Egyházmegye egykori püspökének munkásságának jelentőségét az egyház, a sajtó és a politika vonatkozásában is felelevenítették a konferencia előadói.
2015.10.02. 12:03 |
A Székesfehérvári Egyházmegye méltóképpen ápolja korábbi püspökeinek emlékét. Pénteken Steiner Fülöp püspöki székfoglalásának 125., halálának 115. évfordulójára rendeztek emlékkonferenciát a Szent István Művelődési Házban. Az Egyházmegye egykori püspökének munkásságának jelentőségét az egyház, a sajtó és a politika vonatkozásában is felelevenítették a konferencia előadói.
A Székesfehérvári Egyházmegye egykori püspökére, Steiner Fülöpre emlékeztek pénteken a Szent István Király Múzeumban. Tízéves tisztsége idején rendszeressé tette a papi lelkigyakorlatokat, tehetséges papnövendékei közül feltűnően sokat juttatott külföldi egyetemre, de a helyi szeminárium életét is megkülönböztetett figyelemmel kísérte. A nép hitéletének elmélyítése érdekében szorgalmazta a világos, közérthető, dogmatikus szentbeszédek tartását. Működése idején vált általánossá a májusi és októberi litániák tartása. Fellendítette a szentségi életet is az Oltáregylet segítségével.
Az eseményen elsőként Spányi Antal megyés püspök köszöntötte a megjelenteket. „A Székesfehérvári Egyházmegye rendszeresen megemlékezik tudományos konferenciákkal és szentmisékkel egykori püspökeiről. Sok esetben a különböző szaktudományok képviselői döbbentenek rá minket, hogy Székesfehérvár milyen értékes embereket rejt magában. Komoly kötelességünk, hogy ezeknek az embereknek méltóképpen ápoljuk az emlékét. Az elmúlt esztendőben Pauer Jánosra, míg idén szintén a kettős jubileum okán, közvetlen utódjára, Steiner Fülöpre emlékezünk. Püspöki székét 125 éve foglalta el, s alig pár hete, augusztus 11-én emlékeztünk halálának 115. évfordulójára. Steiner Fülöp alkotásaival nap, mint nap találkozhatunk. Az ő idején nyerte el mai, végleges formáját a püspöki kápolna, ő készítette el a püspöki palota díszkapuját, amelyet minden Székesfehérvárra látogató megtekinthet.” – mondta Spányi Antal, aki szerint Steiner Fülöp roppant modern gondolkodású ember volt, aki felismerte a tömegekhez szólás fontosságát, a hívek aktivitásának szerepét. Munkásságával előkészítette a talajt második utódjának, Prohászka Ottokárnak, akinek jelentőségét nem vitatta soha senki.
Sarbak Gábor, irodalomtörténész, a Szent István Társulat elnöke a konferencia megnyitóján kiemelte, hogy hatalmas megtiszteltetést jelent számukra, hogy a társulat volt alelnöke előtt tiszteleghetnek. Mint azt Sarbak Gábor elmondta, Steiner Fülöp 1886 és 1890 között töltötte be a Szent István Társulat alelnöki tisztségét. A napi ügyek intézése mellett az ő nevéhez fűződik a tudományos és irodalmi osztály megszervezése a Szent István Társulat keretein belül. 1886-ben a Katolikus Szemle című folyóirat elindításában is hatalmas szerepet játszott, amely a neves külföldi folyóiratok méltó magyar megfelelője. Sarbak Gábor hangsúlyozta, hogy Steiner szerint a közjogi világnak a katolikus tanokat, a keresztény igazságokat kell terjeszteni eszélyességgel és keresztény erénnyel.
A kétórás konferencián Kanász Viktor, Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója Steiner Fülöp és a bécsi Frintaneum kapcsolatáról, Klestenitz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia BTK, tudományos munkatársa Steiner és a sajtó viszonyáról, míg Györgyi Csaba, Budapest Főváros Levéltár levéltárosa Steiner Fülöp püspök és az egyházpolitika 1890-1895 közötti kötelékéről tartott előadást.



