Hírek
-
III. Béla a témája idén a nyugdíjas történelmi vetélkedőjének
Az Árpád-ház programhoz csatlakozva „III. Béla” címmel hirdet szellemi vetélkedőt idén az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. Az egyesület évről-évre megrendezett megmérettetésének célja, hogy méltóképpen emlékezzenek meg királyainkról, valamint városunk, Székesfehérvár történelmi múltjáról. A vetélkedőn idén 18 háromfős csapat vesz részt, a szeptemberi döntőben pedig a legjobb hat csapat mérheti majd össze tudását.
2017.05.16. 10:39:31 -
Kézműves szakkörök szakmai találkozója lesz szombaton
A Mesterségek és a Művészetek Házában zajlik szombaton a Közép-dunántúli kézműves szakkörök szakmai találkozója. Az előadások mellett gyakorlati bemutatókon szerezhetnek újabb tapasztalatot a kézművesség iránt érdeklődők – például az aranyhímzés, a kosárfonás vagy a csuhé- és szalmamunkák elkészítésében. A program ingyenes, de előre kell jelentkezni.
2017.05.16. 10:32:09 -
Természet- és környezetvédelmi filmnapok - a Barátság Moziban is lesznek vetítések
Május 26–28. között először rendezik meg az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat. A kezdeményezéshez 19 magyar és 2 erdélyi város csatlakozott. Székesfehérváron a Barátság moziban lesznek a vetítések. A fesztivál filmjei ingyenesen tekinthetőek meg.
2017.05.16. 10:22:35 -
Kerámiák, festmények és fotók a Kortárs Művészeti Fesztiválon
Kerámiákból, festményekből, fotókból és hangszerekből nyílnak kiállítások a hét folyamán a Kortárs Művészeti Fesztivál programsorozatában, Revák Katalin, Máder Barna, Neményi Zsolt és Pinke Miklós alkotásait nézhetjük meg, a hangszerek Mihály György gyűjteményének kincsei. Kedden este ismét Filmmúzeum várja az érdeklődőket, a Rendház Díszudvarában Vakler Lajos dokumentumfilmjét mutatják be.
2017.05.16. 10:04:57 -
Ismét online-közvetítés az Alba meccséről!
Harmadszor találkozik az Alba Fehérvár a Kecskeméttel, és ha nyer, bejut a kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe. Hazai pályán erre jó esélye van Dzunics Braniszlav csapatának, amely továbbjutás esetén a ZTE-Szonlok párharc győztesével találkozik a négy között. A 18.30-kor kezdődő mérkőzésről élőképes stream online-közvetítés lesz nézhető.
2017.05.16. 08:46:59