-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Elindult a jelentkezés a Lecsófőző Vigasságra
Elindult a jelentkezés a XIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra: a Fehérvári Programszervező Kft. 2017. július 3–13. és augusztus 21–24. között várja a csapatok jelentkezését a főzőversenyre. Az idei már a tizenharmadik lesz a Lecsófőző Vigasságok sorában. Szeptember 16-án várhatóan ismét több száz üstben rotyog majd a lecsó, és a nap végére kiderül, ki lesz 2017-ben a Lecsókirály.
2017.07.04. 13:31 |
A lecsófesztiválra 2017. július 3–13. és augusztus 21–24. között lehet jelentkezni. A magánszemélyek, a vállalkozások és cégek, a civil- és egyéb szervezetek a fehervariprogram.hu oldalon, a Fehérvári Lecsófőző Vigasság menüpontban találják meg a jelentkezési lapokat, amelyeket kitöltés után egy kattintással elküldhetnek a szervezők címére.
Ahogyan a korábbi években, a szervezők idén is biztosítanak a résztvevőknek a rendezvényre tűztálcát és sörpad-garnitúrát, ezek átadás-átvételének részleteiről, valamint az eddigi évek tapasztalatai alapján szükségesnek ítélt változtatásokról a www.fehervariprogram.hu oldalon olvashatnak, de ezzel kapcsolatosan minden jelentkezőnek tájékoztató levelet is küldenek. A városban működő cégeket ugyancsak levélben keresik meg a szervezők „személyre szabott” csomagajánlataikkal.
Fontos tudnivaló, hogy a jelentkezést követően 5 munkanapon belül be kell fizetni a jelentkezés díját (ennek összege tavaly óta nem változott), ezt átutalással vagy személyes befizetéssel tehetik meg Székesfehérváron, a Művészetek Házában (III. Béla király tér 1.), az I. emeleti 101-es szobában. A pénzbefizetésre hétköznapokon 10.00–18.00 óráig van lehetőség. Az idei év újdonsága, hogy a készpénz mellett bankkártyával is lehet fizetni.A Programszervező Kft. minden jelentkező magánszeméllyel és egyesülettel megállapodást köt, ennek aláírása is a fenti helyszínen történik. A lecsókártyát a szerződés aláírása után vehetik át a jelentkezők.
Ahogyan a korábbi években, a szervezők idén is biztosítanak a résztvevőknek a rendezvényre tűztálcát és sörpad-garnitúrát, ezek átadás-átvételének részleteiről, valamint az eddigi évek tapasztalatai alapján szükségesnek ítélt változtatásokról a www.fehervariprogram.hu oldalon olvashatnak, de ezzel kapcsolatosan minden jelentkezőnek tájékoztató levelet is küldenek. A városban működő cégeket ugyancsak levélben keresik meg a szervezők „személyre szabott” csomagajánlataikkal.