Hírek


/ 2017.07.07. 18:31:02 |

Tábla őrzi az irányítótorony emlékét a vasútállomáson

Táblát avattak a székesfehérvári vasútállomáson az irányítótorony emlékére. Az eseményen ott voltak a tábla felállítását kezdeményező civil csoport, a vasúti csomópont vezetője, Székesfehérvár polgármestere és több önkormányzati képviselő is. A koszorúzással zárult avatáson a város ifjúsági fúvószenekara működtek közre. 
/ 2017.07.07. 16:25:47 |

Dzunics Braniszlav marad az Alba Fehérvár vezetőedzője

A 2016-17-es idényben minden címet besöprő fehérvári kosarasok vezetőedzője, Dzunics Braniszlav aláírta újabb egyéves szerződését, vagyis a bajnoki címvédő csapat eddigi edzőjével vág neki a számos kihívást tartogató új szezonnak. Mindez aligha meglepő azok után, hogy a szakvezető már kétszer vezette bajnoki címre és kupagyőzelemre is az Albát, és amióta visszatért Paksról, mindkét idényben döntőben volt az előzőleg mélypontpon lévő együttes.
/ 2017.07.07. 15:00:44 |

Válogatott színekben is nagyon jól megy az ARAK fiataljainak.

A május-júniusi országos bajnokságokat követően júliusban a nemzetközi versenyeken szerepelnek a magyar atléták. Az utánpótlás korosztály versenyei sorát egy junior válogatott viadal nyitotta, ahol négy ARAK-os sportoló is képviselte hazánkat. A nagyszombati versenyen a magyar fiatalok a szlovén, a cseh és a vendéglátó szlovákok nemzeti együttesével küzdöttek és szerezték meg összesítésben a második helyet.
/ 2017.07.07. 14:09:19 |

Kamatmentes hitellel segítik a települések fejlődését

Visszatérítendő, kamatmentes kölcsönök iránti kérelmekről tárgyalt a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság. A térség fejlődését segítő szervezet ezúttal három település pályázatát támogatta. Ezek révén útjavítás, járdaépítés, önkormányzati tulajdonú épületek felújítása és munkagépvásárlás valósulhat meg.
/ 2017.07.07. 13:52:25 |

Tóparti évadzáró piknik Mozarttal és vadkacsákkal

Hamisítatlan nyári idillt varázsolt a Csónakázó-tó partjára az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A tagokból alakult vonósnégyes, illetve fuvolanégyes Mozart és Schubert dallamaival fűszerezte az évadzárót tartó szimfonikusok szabadban elköltött bográcsos ebédjét és emlékezetes pillanatokat szerzett a tóparton sétáló járókelőknek is. Az évad során számos nemzetközi hírű szólistával és karmesterrel dolgozhatott a zenekar, amely felfelé ívelő pályán mozog.
/ 2017.07.07. 11:43:50 |

Több tonna élelmiszeradományt kapott a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ

Nagy értékű adomány átadására került sor pénteken, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Központjában, Székesfehérváron. A Coop Segély Alapítvány és a Coop Hungary Zrt. a 2011-ben megkezdett támogatási program folytatásaként, az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, idén már negyedik alkalommal, 7726 „különleges ellátást igénylő” gyermeket támogat országszerte 20 millió forint értékű, 78 tonnányi alapélelmiszerekből álló adománnyal.
/ 2017.07.07. 11:31:26 |

Verdi Requiemjét hallhatjuk az idei Musica Sacrán a Nemzeti Emlékhelyen

A Királyi Napok programsorozat kiemelkedő eseménye a Musica Sacra, amely igazi kuriózum a komolyzene kedvelői számára. Ebben az évben Verdi remekművét, a Requiemet hallhatják augusztus 12-én, szombaton 21 órakor az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpadán, történelmi környezetben, a Nemzeti Emlékhelyen. 
/ 2017.07.07. 08:41:40 |

Országos Bútorfestő Hét kezdődik Fehérváron július 24-én

Idén is folytatják a tizenegy éve elkezdett hagyományt a Mesterségek Házában, ahol a magyarországi tájegységek stílusát mutatják be az Országos Bútorfestő Héten. A július 24-től kezdődő tábor résztvevői megismerkedhetnek a hartai bútorfestészet motívumaival, festészetével és technikai fogásaival is.
/ 2017.07.07. 08:06:00 |

Fehérvári kerékpáros lány sikere az Időfutam OB-n

A SZINGO-Balaton Team történetének első időfutam-bajnoki címét szerezte meg Neubauer Eliza a június 23-án Ibrányban megrendezett Időfutam Országos Bajnokságon. A kerékpáros versenyen a csapat többi tagja is remekelt.
/ 2017.07.07. 07:50:46 |

Egyedülálló fórum a fehérvári gazdaság érdekében

Néhány év kihagyás után újraszerveződött a Gazdasági – Önkormányzati Párbeszéd Tanács, mely eredetileg még 2003-ban alakult. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének javaslata alapján, az országban egyedülálló módon működő fórum újraindításának első találkozója a Városházán volt. A tanács tagjai egyeztettek az újbóli működésének részleteiről, valamint a helyi adókról és a város idei költségvetéséről volt szó.