Hírek
-
Szombaton lesz a 22. Critical Mass Székesfehérváron
Május 12-én rendezik a 22. Critical Mass kerékpáros felvonulást Fehérváron. A hagyományos felvonulás 16 órakor indul Halesz ligetből, de már délután egy órától színes programokkkal várják a bringásokat a parkban, ahol délelőtt a Nagyok a kicsikért jótékonysági erőnap programjai várják a fehérváriakat.
2018.05.11. 11:43:00 -
A gyulafehérvári ciszterci iskola diákjai és tanárai látogattak a Városházára
A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum diákjai és tanárai látogattak pénteken a Városházára. A tanulókat és két kísérőtanárukat a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka köszöntötte a Díszteremben. A Ciszterci Szent István Gimnázium vendégeiként érkező gyulafehérváriak csütörtökön érkeztek, négy napot töltenek Székesfehérváron, és a város megismerése mellett ellátogatnak a Zirci Apátságba is.
2018.05.11. 11:36:34 -
Újabb lépések együtt, egymás felé - Székesfehérvári látogatás Erdélyben és a Partiumban
A HTBK Székesfehérvári Szervezete – a Katonai Emlékparkkal és a nagyváradi Tanoda Egyesülettel együttműködve – már hatodik alkalommal rendezte meg a hadtörténelmi alapú gyermekrajzpályázatát. A hagyományokhoz hűen Nagyváradon is kiálllították a Kárpát-medencéből érkezett gyermekrajzokat.
2018.05.11. 08:52:32 -
Családi Nap lesz az Öreghegyi Közösségi Házban a Madarak és Fák Napján
Május 12-én, szombaton 10-13 óráig Családi nap lesz az Öreghegyi Közösségi Házban a Vadmadár Kórház közreműködésével. Az esemény programjai közt madárreptetés és simogatás, előadás, nordic walking bemutató és origami hajtogatás is szerepel. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
2018.05.11. 08:01:00 -
Kiemelt fecskevédelmi időszak a május - megfeleződött a hazai állomány
Magyarországról nagyjából egymillió fecske tűnt el az ezredfordulót követően, ez azt is jelenti, hogy legalább ezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad. A lakosságnak is óriási szerepe és felelőssége van a fecskék védelmében, a május a fecskevédelem hónapja.
2018.05.11. 07:05:00