Egy igazi kis csoda lett a felújítás után a börgöndi horgásztó és környéke

Igazi paradicsom várja a horgászokat, a pihenni vágyókat a megújult börgöndpusztai halastavaknál. Szálláshelyek, kemping, új vizesblokk, sütő- és főzőhelyek, étterem és állatsimogató szolgálják a vendégek szórakozását. A magántőkés beruházást bejáráson nézte meg Székesfehérvár polgármestere és Börgönd önkormányzati képviselője.
2018.06.27. 18:34 |
Egy igazi kis csoda lett a felújítás után a börgöndi horgásztó és környéke

Tavaly januárban kezdődött és most is tart még a börgöndpusztai horgászparadicsom és szabadidőpark felújítása.

A 3,6 hektáros területen két, egyenként egyhektáros horgásztó van, a mederkotrással és a partfalerősítéssel már elkészültek. Szállást is tudnak biztosítani a faházakban és a 40 sátorhelyes kempingben. Színvonalas vizesblokk, sütő- és főzőhelyek, étterem és söröző is van a területen. Még felújítják és bővítik a Fertőzug állatsimogatót, ahol többek között vannak lámák és lovagolható pónik, mellettük egy kisebb játszótér is található.

A beruházást Hajdu Sándor tulajdonos mutatta be. Elmondta, hogy 2017 januárjában vásárolták meg az elvadult, náddal benőtt területet, melyet az ezt megelőző három évben nem gondoztak, a felújítást alapoktól kellett kezdeni. Vendégkörük 30 százaléka budapesti, de jönnek az ország más pontjairól és a környező országokból is.

A felújítás magántőkéből valósult meg, önkormányzati támogatás nélkül. A terület szerencsére megmenekült az enyészettől, és nagyon színvonalas közösségi térré alakult. – mondta Cser-Palkovics András polgármester.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy Börgöndpuszta Székesfehérvár egyik gyöngyszeme gondozott utcákkal, takaros, tiszta portákkal. A felújított tavak környéke roppant népszerű a helyiek és az ide érkezők körében egyaránt.

A létesítmény egész évben nyitva tart. Márciustól folyamatosan várják a vendégeket, ősztől pedig az időjárástól függően vezetik be a 7 és 19 óra közötti nyitvatartást.

Fehérvári színes

  1. Gyereket a magasba!

    A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg népszerű, közösségépítő kezdeményezését. Szeptember 26-án a székesfehérvári Koronás Parkban is egyszerre emelik majd a magasba gyermeküket a résztvevők.

    2026.09.24.
  2. 21. Sárkányhajó Fesztivál

    Szeptember 25-én, pénteken ismét a sárkányfejjel díszített hajók versenyén szurkolhatunk a Csónakázó-tónál. Délelőtt a középiskolás, valamint az átalános iskolás korosztály méri össze tudását: 9.45 órától a Nebuló Open Kupa, ezt követően, 10.50 órától pedig a Kisdiák Vegyes Kupa küzdelmeire kerül majd sor. A délután folyamán pedig az egyetemi regatta következik.

    2026.09.24.
  3. Zene, sport, bélyeg

    Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben.

    2026.09.23.
  4. Kutatók éjszakája 2026

    Négy helyszínnel csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos programjához Székesfehérvár. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban, a Harman Becker Kft-nél, az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon és a Lánczos Kornél Gimnáziumban varázslatos tudományok, tudományos varázslatok szemtanúi lehetnek az érdeklődők.

    2026.09.23.