-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Szent László királyra emlékeztek a csillagjelenés évfordulóján
Szent László halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent, nagyváradi sírja csodatévő zarándokhely lett.
Szentté avatását III. Béla kezdeményezte halála után 100 évvel. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz "csodaszakértőket". 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át.
László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.
László napján a hagyományoknak megfelelően a Magyar Honvédség Összehaderőnemi Parancsnoksága, a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata közösen tisztelgett Szent László emléke előtt. Az uralkodó Prohászka ligeti szobránál a történelmi zászlók bevonulása után a lovagkirályról elsőként Schmidt Zoltán dandártábornok, az ÖHP megbízott törzsfőnöke mondott beszédet, kiemelve, hogy Szent László életéből a katonák bátorságot meríthetnek a jelen és a jövő kihívásaihoz.
A dandártábornok hangsúlyozta, hogy a hagyománytisztelet, hazafiasság és az elődök emlékének ápolása éppúgy hozzátartozik a katonák mindennapi életéhez, mind a kiképzés és a sport.
„Székesfehérváron a katonákat olyan civil miliő veszi körül, amely befogad, segít, támogat, mely kölcsönös tiszteleten alapul. A honvédelemnek ma is nemzeti ügynek kell lennie, mint 170 évvel ezelőtt, 1848-ban, a Magyar Honvédség megalakulásakor.” - tette hozzá Schmidt Zoltán.
Beszédet mondott Szent László szobránál Spányi Antal megyéspüspök is, aki hangsúlyozta, hogy szent király igazi példaként szolgál ezer év távlatából is a ma embere számára.
„ Egy olyan embert szemlélünk, akinek kivételes adottságai voltak. Mindenkinél magasabb volt, erejében felülmúlta a többieket, vitézsége páratlan volt, kitartása, az igazságért való kiálláshoz szükséges bátorság rendíthetetlenül ott élt a szívében. Azok a legendák, amelyekkel népünk őt körülveszi, mind azt mutatják, hogy ez a nép mindig is tisztelte, szerette, csodálta királyát, Lászlót.” - fogalmazott a megyéspüspök.
A beszédeket követően katonai tiszteletadás mellett koszorúzással folytatódott a megemlékezés, Szent László szobránál több szervezet is lerótta tiszteletét.
Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata nevében Cser-Palkovics András polgármester és Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, A Fejér Megyei Kormányhivatal és a a Székesfehérvári Járási Hivatal nevében pedig Tanárki Gábor igazgató és Dancs Norbert hivatalvezető helyezett el koszorút. Közösen koszorúzott Spányi Antal püspök és Schmidt Zoltán dandártábornok is. Ugyancsak elhelyezték az emlékezés koszorúit a társ fegyveres testületek és rendvédelmi szervek, a történelmi egyházak, felekezetek, a honvédség és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek vezetőit, képviselői is.
