Hírek
-
Kilencedik évét kezdi meg hazánk legerősebb sakkiskolája
Hazánk legerősebb sakkiskolája már a 9. évét kezdi meg most ősszel Székesfehérváron. A szeptember 22-én induló kurzuson bárki részt vehet, aki rendelkezik alap sakktudással.
2018.09.06. 17:54:28 -
Szeptemberi feladatok a kertben - Németh László kertészmérnök tanácsai
A kiszámíthatatlan nyár után, rendkívüli csapadékkal nyitott a szeptember. Sok helyen több, mint egy hónapnyi csapadék leesett pár nap alatt. Sajnos ez kifejezetten rosszul jött az érésben lévő gyümölcsöknél, szőlőnél, illetve a veteményesben is.
2018.09.06. 17:41:00 -
Végre jó hír a kosárlabda-utánpótlásban elhúzódó konfliktusról
Székesfehérvár Önkormányzata már korábbi közleményében is kifejtette álláspontját, miszerint szomorúan figyeli a több hete húzódó konfliktust a Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány és az Alba Regia SC között. Amint a város leszögezte: a vitás kérdésekben az Önkormányzatnak alapvetően nincs hatásköre – hiszen egy magánalapítványról és egy sportklubról van szó. A székesfehérvári kosárlabdasport legnagyobb támogatójaként azonban javaslatokat fogalmaztak meg a felek felé.
2018.09.06. 15:37:25 -
Irodalom, közélet, művészet - változatos programokat kínál a Vörösmarty Társaság
A Határon túli magyar irodalom napjai, a Magyar Széppróza Napja, Vörösmarty vacsora, A Szabadművelődés Házával közös rendezvények a Királykút Emlékházban és az Öreghegyi Közösségi Házban, Bécsy Tamás-emlékülés, a 30 esztendős Hitel című folyóirat estje. Mindez csak ízelítő a Vörösmarty Társaság őszre tervezett rendezvényei közül, amelyeket a szervezők csütörtökön ismertettek részletesen a Társaság termében.
2018.09.06. 13:01:00 -
A harapófogó öblében - Döbrentei Kornél verseskötetét mutatják be csütörtökön
Szeptember 6-án, csütörtökön 18 órakor lesz Döbrentei Kornél „A harapófogó öblében - válogatott versek 1967-2018” című új kötetének bemutatója a Vörösmarty Társaság termében. (Kossuth u. 14.) Közreműködik Petrás Mária Magyar Örökség-díjas népdalénekes, keramikus, a szerzővel Bobory Zoltán beszélget. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
2018.09.06. 12:31:42