Hírek
-
Közlekedésről és parkolásról is szó volt a Királykút lakónegyed lakossági fórumán
Többek között a parkolás fizetőssé tételéről, a Cserkész és a Mikszáth Kálmán utcát összekötő lakótelepi út egyirányúsításáról, valamint új parkolóhelyek létesítéséről is szó volt azon a lakossági fórumon, amelyet Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője hívott össze.
2019.09.24. 18:10:49 -
Ismét eredményes volt a közterület-felügyelet és a rendőrség együttműködése
Az elmúlt napokban három közfigyelmet felkeltő bűneset is történt Székesfehérváron, amelynek tetteseit már felderítették a rendőrök. Ebből kétszer a térfigyelő kamerák felvételei és a közterület-felügyelők segítették a munkát. Ez az eredményes együttműködés is igazolja Székesfehérvár Önkormányzatának a térfigyelő kamerarendszer és a Közterület-felügyelet fejlesztésére tett törekvéseit.
2019.09.24. 17:51:31 -
Kiváló diákok tanulmányait támogatják a Gál Tanár Úr Ösztöndíjjal
Ünnepélyes keretek között, a Városházán adták át kedden a Gál Tanár Úr Ösztöndíjat. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány második alkalommal hirdette meg a pályázatot a tehetséges gyermekek támogatására és segítésére. Idén két fehérvári diák részesült az ösztöndíjban, amelyet Fehérvár polgármesterétől és Lehrner Lóránttól, az alapítvány képviselőjétől vehettek át.
2019.09.24. 16:33:02 -
Női második, férfi negyedik helyezés a MÁV Előre röpiseinek hétvégi eredménye
Két röplabda felkészülési tornát is rendeztek hétvégén Fehérváron. A MÁV Előre csapatai az élvonalbeli bajnoki rajt előtt hasznos tapasztalatokat szerezhettek, jó ellenfelekkel találkozva. A férfiak két-két győzelemmel és vereséggel negyedikek lette, a női csapat három meccséből kettőt nyerve második.
2019.09.24. 16:25:24 -
Kreatív meseparavánt készíthetnek a gyerekek a könyvtárban
Kreatív meseparavánt készíthetnek a résztvevők a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegében, ahova a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket egyaránt várják az M-Art tagjai. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
2019.09.24. 14:52:00