3535 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 11 idős krónikus beteg. Ezzel 462 főre emelkedett az elhunytak száma, 1400-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1673 fő, harmaduk (568 fő) kórházi ellátásra szorul, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen.
"Köszönöm minden fehérvárinak az elmúlt két hónapban tanúsított helytállást! Egyelőre óvatosan, de bizakodással induljunk neki a következő heteknek!" - írta vasárnap közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András.
Három szabadtéri koncert erejéig Székesfehérvárra látogatott a Magyar Örökség-díjas Szent Efrém Férfikar vasárnap. A Liszt Ferenc-díjas Bubnó Tamás által alapított együttes az Almássy telepi Krisztus Király Plébánia udvarán, a Civil Központnál, majd a Rác utcában adott ízelítőt a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségéből, barátaik a Vox Mirabilis Kamarakórus közreműködésével.
Hétfőtől újabb változások lépnek életbe a közösségi közlekedésben: már az első ajtón is fel lehet szállni az autóbuszokra, lehet a buszokon jegyet venni, illetve a 12A járat újra a munkanapokra érvényes menetrend szerint közlekedik.
A zalaegerszegi edzőmeccs után vasárnap hazai környezetben is pályára lépett a MOL Fehérvár, természetesen zárt kapuk mögött. Az ellenfél az NBII-es bajnokság lefújása után feljutó helyen végző, vagyis ősztől első osztályú Budafok volt. Korán hátrányba került, de végül 2-1-re győzött a Vidi, Stopira és Kovács góljával.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Fejér megyében 356 beteget tartanak nyilván.
A Szabadművelődés Háza fotópályázatot hirdetett a "Madarak és fák napja" alkalmából, Székesfehérvár lakosai számára. A pályázat az elmúlt két hónap "maradj otthon!" kampányához illeszkedően kívánta felhívni a figyelmet a közvetlen környezetünkben is fellelhető természeti szépségekre, valamint, hogy vegyük észre a bezártságban rejlő lehetőségeket.
Demeter Zsófia történész Megpróbáltatások után: Városfejlődés Székesfehérvár Anno.. 4. című legújabb kötete már megvásárolható a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert kiállítóhelyen.
Egy héttel a szezon újrakezdése előtt Zalaegerszegen játszott felkészülési meccset a MOL Fehérvár FC és nyert 1-0-ra. Az alábbiakban a molfehervarfc.hu tudósítását olvashatják.
A Székesfehérvári Egyházmegye tájékoztatása szerint Spányi Antal, megyés püspök május 18-tól, hétfőtől újra engedélyezi a hétköznapi (hétfőtől szombat délig) szentmisék hívek részvételével való templomi bemutatását.
Gyönyörű szépen kizöldült a két éve teljesen felújított Országzászló tér és csodálatosan bontja leveleit a tér megmentett nagy platánja is. A teret a KörTeKert Tájépítész- és Kertépítész Stúdió és a SZEM-Invest Kft. álmondta újra úgy, hogy a megújult Fő utcához kapcsolódva, szerves, kedvelt közösségi tere legyen Fehérvárnak és méltó környezete legyen a Virágórának, illetve a tér közepén épült Országzászló emlékműnek.
A pénteken éjszaka megjelent kormányrendelet nem írja elő kötelezően a maszkviselést a zárt vendéglátóhelyeken és a játszótereken sem. Az újabb enyhítő intézkedések május 18-án, hétfőn lépnek hatályba.
Facebook oldalán Székesfehérvár polgármestere arra kéri a fehérváriakat, hogy írják meg, hogyan élték át az elmúlt heteket, írásaikat egyetlen gyűjteménybe rendezik és bekerülnek a város levéltárába, néhányukat pedig közzéteszik a város oldalain. Az írásokat a maradjotthon@szekesfehervar.hu e-mail címre várják, június 30-ig.
Május 17-én, vasárnap a Szent Efrém Férfikar Székesfehérvárra utazik három rövid szabadtéri koncert erejéig. 11 órától a Székesfehérvári Almássy telepi Krisztus Király Plébánia udvarán koncerteznek, ahol barátaikkal, a Vox Mirabilis Kamarakórussal közösen is fognak énekelni. Az második koncert 12:15-től a Civil Központnál, míg a harmadik 13:15-től a Rác utca 29. környékén kezdődik.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb idős 6 krónikus beteg. Fejér megyében egy nap alatt 339-ről 355-re nőtt a fertőzöttek száma.