Az alábbi, nemrég megjelent fotón felbuzdulva felhívást tett közzé a Fekete Sas Társaság. (Kabáczy Szilárd a székesfehérvári Tiszti Klub bejárati kapujában, 1960-ban - a Szent István Király Múzeum tulajdona) A fiókok mélyén rejlő fotókat és történeteket várnak az épülethez kapcsolódóan és az érdekes képen felbátorodva kérdezik: kinek van régi fényképe az egykori Fekete Sas szállodáról? Ki ismer régi felvételt a belsejéről?
Az Egészségfejlesztési Iroda plakátkészítésre biztatja a diákokat: a WHO kezdeményezéséhez csatlakoztak a dohányzásmentes világnap alkalmából. Rajzzal, fotóval, kollázzsal is lehet pályázni, a határidő május 29-e.
A rendőrség munkatársai mindenkit arra kérnek, hogy tartsák be az előírásokat és legyenek tekintettel egymásra! Viharjelzéskor pedig minden esetben tartsák be a vízen tartózkodás szabályait!
Játék, vidámság, természetjárás. Színes programokkal várják pünkösd idején a fehérváriakat és a városba érkezőket. A Tourinform iroda városnéző programjait között kisvonatos Bory-vár túra és romantikus belvárosi séta is szerepel. A Sóstó Látógatóközpont szervezésében Ökotúrán vehetnek részt az érdeklődők.
Az elmúlt három hétben több mint húsz helyszínen tűnt fel a Művészkaraván Székesfehérváron, a színészek, táncosok, zenészek mindenütt sikert arattak. Kedden egy ráadás-előadással indították a hetet, a város négy idősotthonát keresték fel a műsorral.
A közel két hónapos kényszerszünet után, most újra indulnak programok a Sóstó Látogatóközpontban. A pünkösdi hosszú hétvége mindhárom napján várjuk a szabadba vágyókat Ökotúrára. A könnyű, 2 órás séta során szakvezető mesél Sóstó tavaszi, kora nyári érdekességeiről.
Az idegenben elért 1-1 után a visszavágón hazai pályán hamar hátrányba került a MOL Fehérvár a Mezőkövesd elleni kupaelődöntőben. Sőt, a második félidő elején megduplázták előnyüket a vendégek, és a hatalmasat hajrázó Vidi erejéből csak egyenlítésre futotta. Így pedig idegenben lőtt több góllal a Mezőkövesd jutott be a Magyar Kupa döntőjébe.
A koronavírus miatt félbeszakadt kosárlabdaszezon után az Alba Fehérvár nem hosszabbított szerződést Arie Shivek vezetőedzővel. Az izraeli szakember utódja Kecskemétről érkezik, bár tősgyökeres fehérvári: Forray Gáborral kétéves szerződést kötött az Alba.
Orseolo Péter hazánk második és negyedik királya volt: 1038–1041, majd 1044–1046 között uralkodott. Szikár adatok fényében is látszik, hogy trónbirtoklása nem volt zavartalan. Azt pedig az alábbi eseményvázlat mutatja be, hogy erről ő maga tehetett.
Minden városi szökőkút esetében rendszeresen takarítják a vízforgató rendszer szűrőit és pótolják az elpárolgott vizet. A Városgondnokság az úszómedencéknél is használatos vegyszerezéssel kezeli fehérvári szökőkutak vizét, hogy mindig szép tiszta legyen a a víz és ne legyen fertőzésveszélyes sem.
A belső szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi és elsodort egy embert, aki az úton lévő raklapot szerette volna félrehúzni május 26-án reggel a 7-es és a 8-as főút közös szakaszán, Székesfehérvárnál. A fehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek ki elsőként a balesethez, akik azonnal a földön fekvő férfihez siettek és megkezdték az elsősegélynyújtást.
Szennyvízcsatorna-gerincvezeték javítása miatt útlezárásra számíthatnak keddtől várhatóan május 29-ig a Hosszúsétatér Horvát István – Balatoni út közötti szakaszán közlekedők.
A tantermen kívüli, digitális oktatás során otthon készített rajzokból, festményekből „nyílt” kiállítása a Hétvezér Általános Iskola diákjainak. Az online rajzórák alkotásai most az iskola Facebook-oldalán nézhetők meg.
Május 26-án, kedden 18 órakor zárt kapuk mögött rendezik a MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Magyar Kupa elődöntő visszavágóját a MOL Aréna Sóstóban. A csapatok 1-1-es állásról várják a második felvonást. „Nincs más feladatunk, mint kiharcolni a továbbjutást, hogy a döntőben is bizonyíthassunk." - hangsúlyozta Joan Carrillo, vezetőedző az összecsapás előtt a MOL Fehérvár FC hivatalos honlapjának.
Kilenc székesfehérvári általános iskola 220 diákja csatlakozott idén a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából szervezett online kvízhez. Az összesítésből kiderült, hogy a gyerekek 80-90 százalékos eredménnyel ismerték fel a közlekedési táblákat, de egyéb, számukra kevésbé egyszerű feladatokat is szép eredménnyel oldottak meg. A legnagyobb létszámmal résztvevő iskolák tanulói ajándékot kapnak.