-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Visszatért a Művészkorzó - színészek, zenészek, hagyományőrzők a Belvárosban
A tavaly nagy sikert aratott Művészkorzó visszatért a fehérvári belvárosba: szombaton ismét színészek, zenészek, énekesek szórakoztatták a közönséget, akik „portyázó” hagyományőrző csapatokkal is találkozhattak, de a város jelképei, az óriásbábok is tiszteletüket tették az eseményen.
2021.07.04. 10:50 |
Újra várja az érdeklődőket szombatonként a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális központ által szervezett Művészkorzó.
Visszatért a Művészkorzó a fehérvári belvárosba
Szombaton a Városház téren a Vörösmarty Színház színészeit, Egyed Attilát és Molnár G. Nórát láthattuk, és fellépett a 2019-es Fehérvár Hangja döntőse, a gitáros-énekes Gyánó Huba is.
A Fejér Baranta Hagyományőrző Egyesület tagjai időutazásra hívták a közönséget a Városház téren, ahonnan csata közben magukkal vitték a közönséget a Zichy ligethez. A Zenepavilonban a komolyzene kedvelői az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeiből álló vonósnégyes koncertjét élvezhették: Bondor Erika (hegedű), Nyári Kornél (hegedű), Balogh Zsuzsanna (brácsa) és Valkó Béla (gordonka) játszottak a hangulatos környezetben.