A megszokottnál szerényebben, de az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár idén az állam- és városalapító szent királyra. Augusztus 19-én lesz Öreghegyi Mulatság a Bory téren, ahol este tűzijáték zárja a napot. A belvárosban ezen a napon a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál résztvevőinek tapsolhat a közönség. Augusztus 20-án és 21-én pedig középkori hangulat lesz a belvárosban.
Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket, illetőleg a vendégeket vasárnap, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés.
Július 2-án, csütörtökön 18 órakor a székesfehérvári Prohászka templomban lesz a város egyházközségeinek közös első csütörtöki Eucharisztia-ünnepe. A szentmisét a Spányi Antal, megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a 2021-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Püspöki liturgia lesz július 5-én, vasárnap Szent Iván (Keresztelő Szent János) ünnepén a Rác utcai szerb ortodox templomban, amelyet kalács és koljivo szentelés követ. Székesfehérváron minden évben az Iván napjához közeli vasárnapon van a templombúcsú, a fehérvári szerbség egyik legnagyobb ünnepe.
A Magyar Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében hatvanhat intézmény épül, illetve újul meg a 2021-2022-es nevelési évre. A programban megépül az új Olajfa Református Óvoda is, melynek alapkövét szombaton tették le. A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény mintegy 680 négyzetméteren, 100 gyerek számára biztosít majd óvodai férőhelyet.
A Székesfehérvári Egyházmegye hagyományának megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepén végzik a pap,- és diakónusszentelést. Szerdán, a Prohászka Emléktemplomban Spányi Antal, megyés püspök pappá szentelte Győri Balázs István, diakónust és diakónussá szentelte Szakács Péter, akolitust. A felszenteltek megbízást kaptak az áldozópapi és szerpapi tisztség betöltésére.
Június 24-én, szerdán délelőtt 10 órakor, Keresztelő Szent János születésének ünnepén, a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományának megfelelően pap- és diakónusszentelés lesz a Prohászka templomban, mely során a főpásztor pappá szenteli Győri Balázs István diakónust és diakónussá szenteli Szakács Péter akolitust.
„A Munkácsy Mihály Általános iskola nem lehetne az az iskola, aminek ma ismerik, Kálmán Katalin tanárnő munkája nélkül.” – 30 éve végzett magas színvonalú oktató-nevelő, iskolaépítő munkájáért kapott Miniszteri Elismerő Oklevelet Kálmán Katalin. Az elismerést Tóth Péter igazgató adta át a tanárok évvégi ünnepségén – egy rendkívüli tanévet követően köszöntötte minden kollégáját, és mondott köszönetet a helytállásért.
A Ciszterci Szent István Gimnázium vezetői és tanári kara záróünnepség keretében köszöntötték végzős diákjaikat, akik a sikeres érettségit követően, a veszélyhelyzet elmúltával, ma személyesen is elbúcsúztak az alma matertől.
A 90 esztendős Deák Lajos Pálnét köszöntötte hétfőn Deák Lajosné, önkormányzati képviselő, átadva a miniszterelnöki emléklapot, valamint a város ajándékát, jó egészséget és sok boldogságot kívánva. Erzsi néni 1930. június 12-én született a Zala megyei Böröndön. Két gyermeke és két unokája van.