-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Forradalmi bajuszok - az elmúlt öt év produkcióit felidéző tárlat nyílt a belvárosban
Székesfehérváron hagyomány, hogy a márciusi nemzeti ünnepen székesfehérvári diákok, néptáncos fiatalok és helyi kulturális műhelyek tagjainak részvételével készült szabadtéri előadással emlékezik a város a történelemfordító napra.
Idén a járványhelyzet miatt erre nem lesz lehetőség, ezért a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) a korábbi évek produkcióiról készült fotókkal idézi fel a belvárosban a minden esztendőben sikeres bemutatókat.
A következő évben Együtt verő szíveink címmel láthattak előadást a fehérváriak a belvárosban: az öt színpadon bemutatott történelmi játék rendezője az SZKKKK művészeti intendánsa, Matuz János volt, aki azóta is írója-rendezője az ünnepi műsoroknak. 2017-ben Őrzők címmel készült az az előadás, amelyben a Bory Jenő Általános Iskola ötödikesei szerepeltek a Városház téren a diákszínjátszók mellett; 2018-ban A forradalom színeit a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulói mutatták meg; 2019-ben a Vasvári Pál Gimnázium diákjai Márciusi Ifjak címmel „csináltak forradalmat”. (Tavaly a vírusjárvány megakadályozta az Én, Petőfi című darab szabadtéri bemutatóját, ebben az évben az eredetileg színpadra készült darab tévéfilmre írt változatát láthatja majd a közönség március 15-én, hétfőn 18 és 20 órakor a Fehérvár Televízióban.)
A színpadi előadások mellett az elmúlt években – a Fehérvári Programszervező Kft. szervezésében – egyéb programok is várták az ünneplőket: huszárbemutató, ágyúsimogató a Palotavárosban, az ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozások és egész napos József-napi vásár a belvárosban.
A foglalkozások között több alkalommal is szerepelt egy, amelynek ötletgazdája a Terembura Kulturális Egyesület volt: ennek során forradalmi bajuszt készíthettek maguknak a résztvevők. A kiállítás másik részében – alkalmazkodva a lehetőségekhez, a jelenleg érvényes jogszabályokhoz – az ötletet felhasználva ezt a játékot igyekeztek feleleveníteni a szervezők.
A tablókon öt, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc meghatározó személyiségéről – Batthyány Lajosról, Deák Ferencről, Kossuth Lajosról, Jókai Mórról és Petőfi Sándorról – olvashatnak rövid ismertetőt és láthatnak képet a járókelők. Ők mindannyian a korban jellegzetes bajuszt viseltek, és egy trükkös tükrös megoldással a játékos kedvű érdeklődő a saját arcára varázsolhatja majd a forradalmi arcszőrzetet.
A kiállítás március végéig látható a Fő utcán és a Városház téren, valamint az intézmény közösségi oldalán.