Kovács József, nyugalmazott népművelő volt A Szabadművelődés Háza és Vörösmarty Társaság közös szervezésű, József-napi estjének vendége hétfőn este, a Királykút Emlékházban, ahol az ünnepelttel Dr. Bakonyi István, irodalomtörténész beszélgetett.
Idén is Székesfehérvárra, a Köfém-pályára, nagy múltú Március 15. Kupára várta a magyar rögbi-utánpótlás színe-javát a Fehérvár Rugby Club. Az eseményre Szegedről, Esztergomból, Kecskemétről, Velencéről, Nádasdladányból, Nagykőrösről és Budapestről is érkeztek ifjú rögbisek. A fiatalok hét korosztályban - köztük az U16-osoknál lányok is - mérhették össze tudásukat a Fehérvár Rugby Club versenyén.
A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő, Pro Urbe-díjjal kitüntetett Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Egyesület várta korhű ágyú és tüzérségi felszerelés bemutatóra valamint közönségtalálkozóra a fehérváriakat a nemzeti ünnep délutánján a Városháza előtt.
Fehérváron már hagyománynak számít a március 15-i hagyományőrző huszárbemutató, mely annak a huszárságnak állít emléket, amely az ország legrangosabb fegyverneme volt. Március 15-én reggeltől a Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közti parkban lovasbemutatóval, lovagoltatással és patkolással várták a közönségét a Fehérvári Huszárok.
A nemzeti ünnephez kapcsolódva két alkalommal is szervez vezetett sétát a héten a Tourinform Iroda. Pénteken a márciusi ifjak nyomába eredhetünk, míg szombaton Székesfehérvár reformkori színházi életébe nyerhetünk bepillantást.
Ünnepi állománygyűlésen emlékezett a Katasztrófavédelem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségére és hőseire szerdán. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendezvényén elismeréseket is átadtak.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Szárazréti Tagintézményének kicsinyei és nagyjai gyülekeztek szerda reggel a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban, ahol a Himnusz hangjait és a zászlófelvonást követően az intézmény diákjai adtak ünnepi műsort. Az eseményt követően az épület udvarán újraavatták és megkoszorúzták a kilenc esztendeje az iskola udvarán állított Bem József-szobrot, majd bejárás keretében bemutatták a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar elkészült kiszolgálóépületét is.
Március 15-én, csütörtökön 12-16 óráig kézműves foglalkozás lesz a Koronás Parkban. Az eseményre sok szeretettel várják a gyermekeket, családokat. A részletekről érdeklődni a 22/202-252-es telefonszámon lehet, a részvételi díj: 400 Ft/fő.
Március 15-e alkalmából - a köztársasági elnök megbízásából - Balog Zoltán miniszter kitüntette a velencei-tavi és a Fejér megyei sportélet két kiváló alakját, az olimpiai ezüstérmes, ötszörös világbajnok kajakos Fidel Lászlót, valamint a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnökségi tagját, a fehérvári Vitál Club vezetőjét, a kajakos Szipola Antalt.
„Változtasd jobbá a világot, jó szövetségben” mottóval lengyel irodalmi délutánra várták a közönséget kedden, a Városháza dísztermébe. A résztvevők előadásokat hallhattak a közelgő lengyel-magyar barátság napja, (március 23.) és Székesfehérvár-Opole testvérvárosi kapcsolata jegyében is. Az eseményen köszöntőt mondott Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a rendezvény házigazdája Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő, a Vörösmarty Társaság elnöke volt.