A Városházán látható történelmi zászlók is hirdetik már, hogy hamarosan kezdődik Székesfehérvár legnagyobb ünnepe a Királyi Napok. Az augusztus 20-i Szent István ünnep előtti tíz napban megannyi programmal készül Székesfehérvár.
Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
Utolsó eseményéhez érkezik augusztus első szombatján a Székesfehérvári Királyi Napokat felvezető programsorozat: augusztus 3-án 17 órától a Magyar Szent Család – vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiuk, Szent Imre herceg – óriásbábjai régizenészek és hagyományőrző csapatok kíséretében vonulnak végig a Fő utcán.
Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet a hagyományos kalács és koljivoszentelés követett a templom kertjében.
Július 1-je munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. Hétfőn zárva lesznek a háziorvosi rendelések, a szakellátások és a rendelőintézetek az egész országban, így Székesfehérváron is. A sürgős eseteket, a betegeket ügyeleti rend szerint látják el.
Harmincéves fennállását ünnepelte a Fehérvári Polgárok Egyesülete csütörtökön a Hiemer-házban. A hagyományőrző, gasztronómiai programokat és egyéb városi kezdeményezéseket éltető, szervező közösséget dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a fehérváriak nevében. Az ünnepség kulturális műsorral folytatódott a Bálteremben.
Sportolók, egykor és jelenleg is az ARAK-hoz kötődő atléták, futást kedvelő intézményvezetők, közszereplők álltak rajthoz a százéves ARAK jubileumi ünnepségsorozatának legsportosabb állomásán. A 100x100 méteres váltófutáson stílszerűen az egyesület évszámai adták a rajtszámokat, így az első futó, Hirt Károly, az Alba Regia Atlétikai Klub elnöke 1925-ös rajtszámmal indulhatott.
A Hiemer-házban rendezett ünnepségen köszöntötték Székesfehérvár pedagógusait pénteken, Pedagógusnap alkalmából. Székesfehérváron szép hagyomány, hogy a város Önkormányzata ünnepség keretében mond köszönetet a fehérvári nevelési, oktatási szakembereknek, akik nap mint nap a város gyermekeiért, fiataljaiért dolgoznak.
"Az a legnagyobb hiba az életben, ha nem tudod, hogy mi a hibád." – vallja Szemerei Sándor, aki 90 évnyi élettapasztalatot tudhat már a háta mögött. Kerek születésnapja alkalmából kedden Róth Péter alpolgármester köszöntötte őt székesfehérvári otthonában.