Január 17-én hétfőn 19 órakor a Vörösmarty Színházban kerül sor az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc Hangversenybérletének III., „Földöntúli történetek” című előadására.
A festészet és a zene, világhírű művészek és tehetséges fiatalok találkozásának lehettek szem- és fültanúi a Cziffra György-emlékév székesfehérvári programjának résztvevői. A Csók István Képtárban látható Szabó Ákos életműkiállítás adott otthont az eseménynek, amelyen rendhagyó tárlatvezetést tartott Balázs János, a Cziffra100 Emlékév művészeti vezetője és Tóth Norbert, a kiállítás kurátora.
Rendhagyó tárlatvezetéssel és koncerttel várják a művészet kedvelőit január 6-án, csütörtökön 17 órától „Az Egy európai magyar” – Szabó Ákos életműkiállításán. A Csók István Képtárban a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI kiemelkedő növendékeinek üdvözlő koncertjét követően Balázs János zongoraművész és Tóth Norbert, a kiállítás kurátora beszélgetnek a művészetek kapcsolatáról, majd az este Balázs János koncertjével zárul.
A keringőkirály, ifj. Johann Strauss ismert dallamaival és az operavilág orosz és olasz műveinek legszebb áriáival, méltó módon köszöntötte 2022-t az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Ifj. Johann Strauss egyik legismertebb operettjének, a Denevérnek a nyitányával indult az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertje.
Székesfehérváron, a Petőfi Kultúrtanszéken zárja az évet csütörtökön este a Blahalouisiana. A fehérvári kötődésű zenekar december 30-án lép fel a város egyetemi klubjában a Chain Bridge Pop és a Crescendo Selecta társaságában.
2022-ben, egy év kihagyás után folytatódhat az egyik legszebb újévi hagyomány Székesfehérváron: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ismét zenével búcsúztatja az óévet és egyben köszönti majd az újat. A zenészek 2022. január 1-jén 19 órakor a Vörösmarty Színházba várják a közönséget.
A zsúfolásig megtelt Ciszterci Templomban rendezték idén az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Karácsonyi Oratórium című koncertjét. A kezdés előtt Dobri Dániellel, a zenekar kortárs zeneszerzőjével, az egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk karácsonyról, zenéről.
A betlehemezés hagyományát elevenítette fel Gárdonyi Géza szülőházánál tavaly ilyenkor rögzített összeállításával a Kákics együttes. A karácsonyi napokhoz különösen jól illő műsor Youtube-on elérhető. Legyen az ünnep része az Ébred a pásztor mennyei szóra közös megnézése – ezzel kíván a zenekar minden fehérvárinak áldott, békés karácsonyt.
Egy különleges hangszerbemutatóra várja karácsony második ünnepén az érdeklődőket a Szironta Együttes. A december 26-án, vasárnap 19 órakor kezdődő online koncerten ismert és elfeledett karácsonyi dalok csendülnek fel.
Különleges karácsonyi koncert ad szenteste a Vox Mirabilis Kamarakórus. December 24-én a 23 órai "éjféli mise" után meglepik a közönséget egy kis udvari karácsonyi koncerttel, miközben forralt bort, teát kínálnak.