Három év, három helyszín és mindegyik különleges a maga nemében. A járványhelyzet miatt csak korlátozott nézőszámmal lehet megtartani idén az Alba Regia Fesztet ezért a Bartók Béla tér felújítása miatt ideiglenesen a Zichy ligetbe költözött jazz fesztivált a Szárazréti Közösségi Ház Szabadtéri színpadán rendezik.
Három napon keresztül egy szabadtéri helyszínen 12 ingyenes koncerttel várják az érdeklődőket az Alba Regia Feszt-re. A maximális, ötszáz fős létszámot minden körülmények között tartani fogják, ami azt jelenti, hogy egy időben mintegy 450 néző tud helyet foglalni a színpad előtt elhelyezett székeken.
Augusztusban újra az orgonáké a főszerep! A Filharmónia Magyarország színes programjai által betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek. Székesfehérváron a Szent Imre templomban augusztus 21-én Koloss István darabjai, illetve Mendelssohn D-dúr Szonátája és B-dúr Szonátája csendül fel.
A Székesfehérvári Királyi Napok elmaradhatatlan része a katonazene. Idén a rendkívüli intézkedések miatt a hagyományos fesztivál nem valósulhatott meg, ám a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar ezt nem hagyhatta szó, azaz zene nélkül. A muzsikusok a Belvárosban adtak térzenét a vendégek nagy-nagy örömére.
Augusztus 19-én lesz a Taverna Népzenei Együttes koncertje valamint az azt követő görög táncház A Szabadművelődés Házában. A 18 órakor kezdődő rendezvényen a részvétel díjtalan.
Augusztus 22-24-ig idén is kiáll a magyar zenészek és az igényes zenekedvelő közönség mellett a királyok városa. Székesfehérvár Önkormányzata és a Kodolányi János Egyetem összefogásának köszönhetően három napon keresztül egy szabadtéri helyszínen 12 ingyenes koncerttel várják az érdeklődőket az Alba Regia Feszt-re.
Egészen este negyed nyolcig kérdéses volt, hogy az eső miatt megtartható-e a szimfonikusok szombat esti koncertje a Csónakázó-tónál. A szervezők végül úgy döntöttek, hogy este nyolctól elkezdik a koncertet. A tó tükörsima vizén csónakokból és a partról is sokan hallgattáka varázslatos hangulatú koncertet.
Augusztus 13-án, csütörtökön este 7 órai kezdettel a Hungarikum együttes ad klubkoncertet a Hiemer-ház gesztenyés udvarában. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Augusztus 22. és 24. között rendezik meg az Alba Regia Fesztet, amelyen három nap alatt 12 ingyenes, szabadtéri dzsesszkoncerttel várják a közönséget. A fesztiválon többek között a Nene zenekar, a Vörös Tamás Project, Vörös Janka x Newseries, valamint Elsa Walle és Winand Gábor szerepel.