Június 28-án, pénteken 19 órától az Antal Gábor Trio ad koncertet a Fürdő sori közösségi központba. A zenekar egyedi stílusát a klasszikus igénnyel megalkotott kompozíciók adják, amelyek spontán improvizációval vegyülnek. A júniusi Jazzpéntekre a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon lehet jegyet váltani.
Hagyományos zenés programjára hívja a közönséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ július 7-én, vasárnap este hét órára az Öreghegyi Közösségi Ház kertjébe: a Nyáresti vigadalom, Buch Tibor és Lőrincz Judit estje jól ismert, örökzöld musical- és operettslágerekkel szórakoztatja a hallgatóságot.
A gyerekeknek és a felnőtteknek is programokkal készült a tízéves születésnapját ünneplő Könyves Már Vártalak. A hűs fák alatti kerti buliban érdekes programokkal, tortával és a meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésével várták a közönséget. A napot Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás koncertje zárta.
Idén is egy koncerttel kezdődött a nyári szünet Székesfehérváron. A Helló, nyár! programot 2017-ben hívta életre Székesfehérvár Önkormányzata, hogy a város általános és középiskolás diákjai egy nagy, közös bulival búcsúztassák a tanévet és kezdhessék a vakációt. Pénteken este a WellHello adott ingyenes koncertet a Zichy-színpadon.
Három programmal folytatódik június utolsó hetében a Szent István Népzenei Műhely – Szimbólumok népzenei világunkban előadássorozat. Június 24-én, hétfőn a tököli Kolo együttestől délszláv énekeket és táncokat tanulhatnak a résztvevők. A mesterkurzust követően délszláv táncházat tartanak. Június 27-én, csütörtökön Csörsz-Rumen István irodalomtörténész, előadóművész koncerttel egybekötött előadására várják az érdeklődőket.
Idén is lesz nyár és vakáció – és újra lesz Helló, nyár! koncert is. Az ingyenes eseményen a Wellhello lép fel a Zichy-színpadon június 21-én, pénteken 20 órától. A tanévzáró, vakációköszöntő rendezvény ajándék a városban tanuló diákoknak a tanév végén, hogy ráhangolódjanak a szünetre és jókedvűen indítsák vakációjukat.
Operaslágerekkel, nápolyi dalokkal, könnyed olaszos nyáresti dallamokkal nyitotta meg a nyári időszakot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Bel canto című koncerten, csütörtökön este a Magyar Állami Operaház neves szólistáival, Kertesi Ingriddel és Boncsér Gergellyel koncerteztek a szimfonikusok a Bartók Béla téren, Dobszay Péter vezényletével.
Ismét Székesfehérváron szól a boogie a színpadon a Dr. Jazz Duo előadásában. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban június 21-én, pénteken 19 órakor kezdődő koncerten a zongoránál dr. Tóth Gábor, a doboknál Bágyi Balázs muzsikál.
Filmzenéket, nemzetközi indulókat és könnyűzenei átdolgozásokat is hallhat a közönség a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI fúvószenekarának koncertjén. A Nyárindító Fúvóskoncert június 20-án, csütörtökön 17 órakor kezdődik a zeneiskola nagytermében.
Különleges programokkal várta a zenei nevelés iránt érdeklődőket a Tálos Edit Alapítvány Zenekari játszmák 3. rendezvényén szombaton a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A közönség bepillantást nyert a Tücsökzenekar életébe, amelyhez idén kislányával egy édesanya is csatlakozott.