A közelgő lengyel-magyar barátság napja kapcsán nyílt kiállítás kedden a Köfém Művelődési Házban, ahol lengyel festőművészek munkáit láthatjuk, illetve megtekinthetjük Trojan Marian József grafikus emlékkiállítását is.
A lengyel–magyar barátság jegyében nyílik festménykiállítás a Köfém Művelődési Házban március 12-én, kedden 18.00 órakor. A tárlat április 3-ig látogatható.
Január 24-én, szerdán Éber Nagy Mária és Éber Péter kiállítása, január 25-én, csütörtökön pedig a Teleki Diákszínpad előadása várja az érdeklődőket a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan a Köfém Művelődési Házban. A programok díjmentesen látogathatók, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és az Howmet-Köfém Kft. együttműködése eredményeként ebben az évben is 20 ezer dolláros – közel 7 millió forintos – támogatásban részesítette a STEM természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé orientáló iskolai projektet a vállalat Alapítványa.
Új gyárcsarnokot épít és jelentősen bővíti kapacitását a Howmet-Köfém Kft. Székesfehérváron. Az új egységben a gyár által hazánkban kifejlesztett, „Dura Bright” bevonattal ellátott keréktárcsákat fogják gyártani, melyek könnyen tisztíthatóak, így felhasználóbarátok. A 17 milliárd forintos beruházást 5 milliárd forinttal támogatja Magyarország kormánya – hangsúlyozta a keddi alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Howmet-Köfém Kft. dolgozói 75 fát ültettek Székesfehérváron. A vállalat ezzel állít emléket annak, hogy 75 évvel ezelőtt, a világon először kamionokra való kovácsolt alumínium keréktárcsát gyártott clevelandi üzemében. A 75 fából 74 darabot a Palotavárosi tavak mellet ültettek el, kialakítva ezzel egy kisebb juharfa ligetet a városrészben. A 75. juharfa pedig a Howmet-Köfém Kft. székesfehérvári telephelyére kerül.
Nagyszabású műsorral ünnepelte alapításának 45. évfordulóját a Köfém Nyugdíjas Klub. A csütörtökön délelőtt a Köfém Művelődési Házban rendezett eseményen színpadra lépett a Klub idén 25 éves Férfikórusa is. A meghívott vendégek, a baracsi, a hantosi, a sárosdi, a móri nyugdíjas klubok dalkörei, valamint a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubjának Nőszirom énekkara egy-egy dalcsokorral köszöntötték az ünnepelteket.
A Szent György Kórház központi vérellátóján kívül több külső helyszínen szerveznek véradást október folyamán. 13-án a Fehér Palota Üzletközpontban, 16-án a Köfém Művelődési Házban, majd 26-án a Castrum Hotel Székesfehérvárban várják a donorokat.
Szól a rádió…! címmel régi rádiókészülékekből, rádiótörténeti eszközökből nyílik kiállítás október 4-én, szerdán 17.00 órakor a Köfém Művelődési Házban. A tárlat ingyenesen látogatható október 25-ig.
A Köfém Művelődési Házban, szombaton rendezett egészségnappal kezdődtek az őszi, városrészi szűrőprogramok Székesfehérváron. Az általános állapotfelmérés, vércukorszint-, koleszterinszint- és vérnyomásmérést mellett EKG vizsgálat is a fehérváriak rendelkezésére állt. A nap folyamán mintegy ötszáz vizsgálatot végeztek el az egészségügyi szakemberek.