Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg június 26-án az I. Székesfehérvári Táncválasztót a Köfém Művelődési Házban. Az interaktív családi napon bemutatkozási lehetőséget biztosítanak minden Székesfehérváron működő tánccsoportnak, és segítik a táncolni vágyó közönséget a számára megfelelő táncstílus megtalálásában.
A Köfém Hengermű-Öntöde első üzemét 1941-ben alapították és idén ünnepli 80 éves évfordulóját. A nagy múltú vállalat világszerte minőségi hengerelt alumíniumlemezek és szalagok széles kínálatával látja el az autó-, a csomagoló-, a háztartási-, a teherszállítási- és az építőipart. Alapításának évfordulóját több hónapos programsorozattal ünnepli, amelynek keretében többek között játszótér átadásában működik együtt és köztéri szobrot is adományoz Székesfehérvárnak.
Tárlatmegnyitó, Föld napi programok és egyéb művészeti tartalmak: mindezeket kínálja a Köfém Művelődési Központ erre a hétre. A számos online esemény mellett a hét második felében kincskereső programot is tartanak.
Minden nagyvállalatnak, így a Köfémnek is kihívást jelentett a rendszerváltozás időszaka. Közülük több nem élte túl a váltást, a fehérvári alumíniumgyár azonban éppen ebben az időszakban indult óriási fejlődésnek. Mi sem bizonyítja jobban a sikert, mint hogy idén ünnepeljük a vállalat nyolcvanadik születésnapját. A rendszerváltáskor indult fejlődést nagyon sokan Forgó Béla nevével kötik össze.
Howmet Aerospace Foundation alapítványán keresztül 250.000 dollárral, azaz 75 millió forinttal támogatja a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház működését a Howmet-Köfém Kft. A mai jelképes csekkátadó eseményen Prof. Dr. Bucsi László főigazgató elmondta, hogy a nagylelkű felajánlás lehetővé teszi több pulzoximéter, valamit mobil diagnosztikai eszközök beszerzését is.
A Fehérvár Rugby Club súlyemelő versenyt rendezett a hétégén a Köfém Rögbi pályán a serdülő és junior súlyemelői számára. Céljuk volt az országos bajnokságokra történő kvalifikáció és ezért érkezett a tatabányai vendég csapat is Fehérvárra.
A 25 éves SZÉNA Egyesület - az Arconic Foundation támogatásának köszönhetően – sikeres mentális egészségprojektet valósított meg székesfehérvári általános- és középiskolákban. Céljuk volt a LoveInfo program fejlesztése, mely a fiataloknak szexuális nevelést, drogprevenciót egyaránt szolgáló, mobil applikáció, ami iOS-en és Androidon is elérhető app. A LoveInfo program webes felülete is elérhetővé vált a www.loveinfo.hu címen.
Online téli mesejátékot ajánl a kicsiknek és a kicsit nagyobbaknak a Köfém Művelődési Központ Facebook-oldalán. A Pódium Színház zenés meséje, a Holle anyó vasárnapig nézhető meg a közösségi oldalon.
A tavalyi rendkívüli évben is folyamatosan kiszolgálta az olvasóközönséget az Aranybulla Könyvtár Alapítvány. Az intézmény továbbra is fenntartja népszerű szolgáltatásait, a könyvek házhoz szállítását, valamint könyv- és kiadványcsomagok igény szerinti összeállítását, helyben történő átvétellel. Csiszárné Mahler Mónika igazgató bizakodóan tekint 2021-re, és reméli, hogy hamarosan újraindulnak a rendezvényeik és a személyes találkozások az olvasókkal.
Új adással jelentkezik a Köfém Művelődési Ház tavasszal indított sorozata, a Szoba Galéria. Az online kulturális adás december 11-én, pénteken 10 órakor kezdődő 5. részében Zura Judit mutatkozik be. A kézműves munkásságát a már megszokott módon, az intézmény Facebook-oldalán követhetik az érdeklődők.