-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Vasárnap lesz a XXIII. Lászlóvill Kupa Táncverseny a Köfém Sportcsarnokban
Jegyek a verseny napján a helyszínen vásárolhatók!
A Laguna Táncklubot 1995 tavaszán alapították Székesfehérváron, a következő évtől Laguna Kulturális és TáncSport Egyesület néven működik. Az egyesület szerves része a város kulturális és sportéletének. Egyik legfőbb támogatója a Lászlóvill Kft., amely a névadója is egyben Fehérvár egyik legrangosabb táncversenyének.
Május 18-án, vasárnap 10.00 órától a Köfém Sportcsarnokban rendezik meg a XXIII. Lászlóvill Táncversenyt, amelyen az ország legjobb latin-amerikai táncospárjai és junior tíztáncosai fognak versenyezni. 10.00 órától klubközi versenyeket, majd 18.00 órától magas osztályos, kiemelt szintű ranglista versenyeket láthat a közönség. Jegyek a verseny napján, a helyszínen kaphatóak, 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!