Június 15-én, szombaton 14 órától a székesfehérvári Köfém Sportcsarnok ad otthont a IV. Magyar Szurkolói Küzdősport Gálának. 2010-ben az Újpest és a Kispest szurkolói vettek részt az első gálán, majd a székesfehérvári ultrák csatlakoztak a kezdeményezéshez, később pedig már az összes mérvadó szurkolótábor harcosai ringbe léptek. A gálán öt K-1, illetőleg tizennégy boksz mérkőzést láthat a közönség. Belépődíj 1000 forint.
Vasárnap rendezték a Köfém rögbi pályán az olimpiai női rögbi bajnokság nyolcadik, egyben éremosztó fordulóját, továbbá a 2018. év legjobb játékosainak is itt adták át a díjakat. Az esemény egyben az új - Telenor által építtetett - fedett lelátó avatóünnepsége is volt.
Május 29-én, szerdán 18 órakor kezdődik Miniska Mónika, karmester és zongoraművész csodálatos klasszikus dallamokból összeállított húsz perces zongorakoncertje a Köfém Művelődési Házban. (Verseci 1.) A koncert varázsát látványos színpadi elemek fokozzák és teszik egyedivé. Belépőjegy: 1000 Ft.
Május 28-án, kedden 16:30 órakor lesz az Aranybulla Könyvtár Bütykölde Kézműves Klubjának májusi foglalkozása, ahol ezúttal makramé manócskákat lehet készíteni. A klubvezető Tóth Eszter. A belépés ingyenes, szeretettel várják az érdeklődőket.
Csütörtökön este Ragyogás címmel nyílt meg Bita-Simon Erika székesfehérvári gyöngyékszer-készítő kiállítása a Köfém Művelődési Házban. A XX. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében látható tárlaton szebbnél szebb, többek között hazai és nemzetközi versenyekre készült ékszereket, hétköznapi és alkalmi viseleteket, ékszer-szetteket láthatunk.
Május 16-án, csütörtökön 17 órakor Ragyogás címmel kiállítás nyílik Bita-Simon Erika székesfehérvári gyöngyékszer-készítő munkáiból a Köfém Művelődési Házban. Köszöntőt mond Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója és Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke. Zongorán közreműködik Monhalt Ákos. A tárlat június 6-ig tekinthető meg.
Utolsó NB I-es mérkőzését játszotta - az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már bajnok - Köfém SC férfi tekecsapata szombaton, a Köfém csarnok pályáján a Halogy SE ellen. A bajnokcsapatot - akik jövőre a Szuperligában játszhatnak - kitartó, lelkes és hangos szurkolótábora mellett Székesfehérvár alpolgármestere is köszöntötte.
A Köfém Művelődési Házban tartott lakossági fórumot szerdán dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő. A rendezvényen szó volt a 14. választókerületben megvalósul fejlesztésekről, így a Zombori út teljes felújításáról és a megújult Verseci úti Köfém rendelőről is.
Lakossági fórumot tart dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője. A Köfém lakótelepen és környékén élőket április 17-én, szerdán 16.30 órára várják a Köfém Művelődési Házban. Az eseményen jelen lesz Székesfehérvár polgármestere is.
Szakál Antal karikatúráiból nyílik kiállítás április 15-én, hétfőn a Köfém Oktatási és Közművelődési Központban. A „Lódi-Tóni” tárlaton dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő köszönti a résztvevőket. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.