-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Színek szárnyán Zsanával – kiállítás a Köfém Művelődési Házban
Zsólyom Zsuzsának több alkalommal volt már tárlata különböző székesfehérvári kiállítóhelyeken.
Az alkotó a festői szépségű, Heves megyei faluban, a Bükk hegység ölelésében fekvő Bekölcén született. Képzeletét szárnyra keltette az évszakok és a napszakok váltakozása, a színek varázslatos világa. A természet szépsége arra ösztönözte őt, hogy ecsetet ragadjon és amit csak tud, megfessen.
Időközben az élet másfelé sodorta, pénzügyi pályán, adószakértőként dolgozott nagyon sokáig. Körülbelül négy éve visszatért imádott hobbijához. A Színek szárnyán című kiállításon köszöntőt mond Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója, a kiállítást Simon M. Veronika festőművész, Zsólyom Zsuzsa mestere nyitja meg. A műsorban Várdai Eliza hárfa játékkal, Szigeti Anna verssel, Farkasréti Rajmond énekkel működik közre. A kiállítás szeptember 16-ig látogatható.