Hat fehérvári testnevelőt segíthetünk szavazatunkkal, hogy bekerüljenek az országos döntőbe

Hat székesfehérvári és további hat Fejér vármegyei testnevelő tanár is bejutott Az év tesitanára verseny vármegyei döntőjébe. Május 11-ig szavazatunkkal segíthetjük őket, hogy bekerüljenek a végső körbe a megmérettetésen. A megtisztelő címen túl a győztesek értékes díjakat is kapnak.
2025.05.12. 08:52 |
Hat fehérvári testnevelőt segíthetünk szavazatunkkal, hogy bekerüljenek az országos döntőbe

A szavazatokat három kategóriában, 200 fő alatti, illetve 200 fő fölötti iskolákban tanító testnevelők, valamint 35 év alatti, fiatal testnevelők kategóriában adhatják le.

Tavaly tavasszal indította el első alkalommal a K&H mozdulj! Az év tesitanára választást a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a K&H Bank. A szavazás célja azon testnevelők kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek. Az izgalmas megmérettetés két hónapon át zajlott, amely során a testnevelőtanárok körében kétfordulós szavazással választották meg az ország legnépszerűbb pedagógusait. A kezdeményezés népszerűségén felbuzdulva idén is meghirdették a versenyt: a jelölés időszakában tavalyhoz képest ezerrel több, 6000 jelölés futott be országszerte, 932 tesitanárra. Közülük választotta ki az MDSZ szakmai hálózata azt a vármegyénként maximum 3x5 főt, akikre május 1. és 11. között lehet szavazni a program honlapján: Megyei Szavazás – Az Év Tesitanára. A szavazás során egy IP címről naponta 1 szavazat adható le.

Vármegyénkből összesen 12 pedagógus, köztök hat székesfehérvári tanár jutott be az elődöntőbe.

A székesfehérvári Baráth Adriennt (Széna Téri Általános Iskola), Kanczler Dánielt (Kodolányi János Gimnázium) és Szekeres Marcellt (Kodolányi János Gimnázium) a 35 év alattiak kategóriájában segíthetjük voksunkkal. Négele Anikó (Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium), Négele Zalán (Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola), valamint Rácz Katalin (Székesfehérvári István Király Általános Iskola) pedig a nagyiskolák kategóriájában indul a kitüntető címért.

A vármegyei és budapesti nyerteseket május 12-én hirdetik ki, amelyet követően közöttük azonnal elindul az országos szintű szavazás. A megtisztelő címen túl a győztesek értékes díjakat is kapnak: a vármegyei nyertesek (20x3 fő) feliratozott pólót, továbbá egyenként 25.000 Ft értékű Hervis sportszervásárlási utalványt, az országos nyertesek (3 fő) pedig feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 330.000 Ft értékű pihenőutalványt.

„Minden várakozásunkat felülmúlta a jelölések magas száma, amely azt mutatja, hogy országszerte rengeteg testnevelő kollégát tartanak érdemesnek a szülők, gyerekek vagy pedagógustársak erre a címre” – emelte ki Balogh Gábor, az MDSZ elnöke. „Mostantól minden érintett intézményt arra biztatunk, hogy mozgósítsa a saját közösségét a szavazásra, hogy május 12-én valóban a legnépszerűbb tesitanárok kerüljenek ki vármegyei nyertesként.”