-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
11-11-11 - Nemzetközi gyertyagyújtási akció Székesfehérváron
1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor írták alá a fegyverszünetet az antant és Németország képviselői az észak-franciaországi Compiègne mellett, ezzel a világháború véget ért a nyugati fronton.
A XX. század első nagy világégésében közel 10 millió katona és ugyanennyi civil vesztette életét. Amellett, hogy Magyarországon halottak napján és május utolsó vasárnapján, a hősök napján emlékezünk a különböző háborúkban elesett katonákra, 2009-től a Krajczáros Alapítvány kezdeményezésére Székesfehérvár is csatlakozott a nemzetközi mécsesgyújtási akcióhoz.
A szervezők arra kérik a nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz csatlakozókat, hogy november 11-én, hétfőn 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél – katonai temetőben, parcellákon, lakásuk, iskolájuk ablakában – egy szál gyertya vagy mécses meggyújtásával fejezzék ki tiszteletüket a hazájukért meghalt magyar és más nemzetek katonái iránt.
Székesfehérváron 11+1 helyszínen, 11+1 civil szervezet vezetésével emlékezhetnek: így Gyóni Géza szobránál, a Fekvő katona emlékműnél, a Zichy ligetben a 17-esek emlékművénél, a Vörösmarty téren a 69-esek emlékművénél, a 10-es huszárok emlékművénél, valamint a Gyergyó emlékparkban, a Szentlélek temetőben, az Ady Endre utcában, a Városház téren, a Zsuzsanna-forrásnál, a szerb temetőben és a Hosszútemetőben Pour Gyula m. kir. százados síremlékénél gyújthatnak mécsest az emlékezők.
Az emléknaphoz kapcsolódóan készült el az a kiállítás, amely a Krajczáros Alapítvány, a Székesfehérvári Fotóklub és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház közös fotópályázatára beérkezett alkotásokból áll. Az „Emlékjeleink, temetőink üzenete a mának…” című tárlat 17 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban nyílik meg november 11-én, hétfőn.