Árpád-ház

2017.04.09 |
| 2019.03.07. 16:44:05 |

Árpád-ház Program - kezdődik a sétaút kivitelezése

Az Árpád-ház Program legfontosabb célkitűzése a város Árpád-korhoz illetve a középkorhoz kapcsolódó építészeti és történelmi relikviáinak összekötése egy tematikus sétaúttá, mely fizikailag és szellemileg is kijelöl egy bejárható útvonalat. Hosszú előkészítő munkálatok után az első elemek kivitelezése hamarosan kezdődik és még tavasszal kiírják a közbeszerzését a volt Köztársaság Mozi felújításának is, ahol méltó körülmények között helyezik el az egykori Nagyboldogasszony Bazilika köveit.
| 2018.12.10. 12:33:23 |

Szakmai nap a Bazilikában végzett ásatások eredményeiről

Országos kitekintésű szakmai napot tartottak hétfőn a Városházán a Szent István-székesegyház és környezetének közelmúltbeli művészettörténeti és régészeti kutatásairól. A Szent István Király Múzeum által szervezett konferencián ismertették az elmúlt években végzett feltárások eredményeit, azok jelentőségét, különös tekintettel a Bazilika belső terében végzett, országos viszonylatban is kiemelkedő feltárásokra.
| 2018.09.13. 18:55:00 |

Hétfőn lesz az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület történelmi vetélkedőjének döntője

Döntőjéhez érkezik az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubszervezetei számára meghirdetett újabb történelmi vetélkedő. Idén II. András uralkodása, Székesfehérvár története és a barokk év adják a témát. Jövő hétfőn hat csapat méri össze tudását a Hiemer-házban rendezett fináléban.
| 2018.09.03. 08:01:00 |

Kulturális emlékest lesz Szent István király halálának 980. évfordulója alkalmából

Szent István kulturális emlékest lesz halálának 980. évfordulója alkalmából a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában szeptember 4-én, kedden 17:30-kor. (Zsolt u. 30) Az eseményen elhangzanak Zádori Gábor (Wilhelm Ottó) versei, megtekinthetők lesznek Halmay Tivadar, M. Tóth István és Simon M. Veronika, festőművészek képei, közreműködik a Vox Mirabilis Kamarakórus. A verseket elmondja: Gyenes Artúr és Zemlényi János. 
| 2018.08.20. 18:17:00 |

Tiszteletadás Szent István király szarkofágjánál, a Nemzeti Emlékhelyen

Régi székesfehérvári hagyomány, hogy augusztus 20-án államalapító királyunk előtti tiszteletadásra kerül sor a Nemzeti Emlékhelyen. Szent István szarkofágjánál, - ahol megjelentek Székesfehérvár, Fejér megye és a történelmi egyházak vezetői és képviselői - Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.
| 2018.08.11. 13:10:00 |

„Pénzverés és temetés" - tudományos konferencia két kiállítás elé a Városházán

Tudományos konferenciának adott helyszínt szombaton délelőtt a Városháza: II. András gazdaságpolitikájához, valamint a királyi bazilika nem királyi temetkezéseihez kapcsolódó előadások hangzottak el régészek, muzeológusok, levéltári szakértők, történészek kutatási munkáiból.
| 2018.08.07. 07:39:00 |

II. András élete és uralkodása - szombaton nyílik a Szent István Király Múzeum új tárlata

A Királyi Napok rendezvénysorozatának második napján, augusztus 11-én, szombaton 14 órakor nyitják meg az „akit Jeruzsáleminek nevezünk” - II. András élete és uralkodása című kiállítást a Szent István Király Múzeum Rendház épületének dísztermében. A kiállítás megtekinthető augusztus 11-december 31-ig, hétfőtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.
| 2018.07.28. 19:36:19 |

Királyi hétvégék - II. István, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla vonult végig a Belvároson

A Székesfehérvári Királyi Napok királyi hírnökei adtak ízelítőt az augusztus összművészeti fesztivál hangulatából szombaton délután a Belvárosban. Az Árpád-házi királyokat ábrázoló óriásbábok közül II. István, Könyves Kálmán és II. (Vak)Béla, valamint a királyi udvartartás zenészei, vitézei, zászlóvivői vonultak fel népes sereglet kíséretében a Vörösmarty Színháztól az Országalmáig. 
| 2018.07.15. 11:12:00 |

Július 23-ig várják az alkotásokat a Szent Erzsébet rajzpályázatra

Az idei Koronázási Szertartásjáték apropóján szeretnék II. András és Merániai Gertrúd lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet életét megeleveníteni egy óriási kódexben, ezért a Vörösmarty Színház rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok számára. A pályázat témája: Árpád-házi Szent Erzsébet, Magyarország virága. 
| 2018.07.13. 07:35:00 |

Ezen a hétvégén is hagyományőrzőkkel érkeznek az óriásbábok a Belvárosba

Folytatódnak a fehérvári Belvárosban a királyi hétvégék: augusztus 4-ig minden szombaton este 18 órakor óriásbábok sétálnak végig a Fő utcán és hagyományőrzők tartanak bemutatót. Július 14-én a legkalandosabb életű magyar király, a tízéves korában megkoronázott Salamon mellett Szent László és felesége, Adelhaid, valamint lányuk, (Szent) Piroska képviseli a 19 tagú óriásbábcsaládot.