A forradalmi megmozdulások kiindulópontja a Fekete Sas kávéház, „az ifjúság gyűldéje” volt. Nagy Benedek móri szobrászművész emléktáblája 1992-ben került a homlokzatra.
Hírek és röplapok
A fiatal ügyvéd, Boross Mihály 1848. március 14-én Pesten járt, hogy tárgyaljon az Első Magyarországi Kölcsönös Életbiztosító Intézet és az Első Hazai Takarékpénztár egyesüléséről. 16-án friss hírekkel tért haza Székesfehérvárra barátjával, Hamvasy Emér városi képviselővel. Büttel fuvaros bérkocsiján érkeztek, és értékes papírokat hoztak magukkal: a 12 pont és a Nemzeti dal példányait. A Fekete Sas kávéházba siettek. Későbbi visszaemlékezésében ezt olvashatjuk: „Itt döntöttük az ország sorsát egy véleménnyel, mert jaj lett volna annak, aki ellenkező, pláne konzervatív véleményt mert volna nyilvánítani”.
A pesti példa nyomán a lelkes forradalmárok a márciusi ifjak által megfogalmazott követeléseket és Petőfi versét a Számmer-féle nyomdában sokszorosították, majd innen a Városháza elé vonultak, hogy felolvassák azokat. A rögtönzött népgyűlés gyújtó hatással volt az összegyűlt tömegre, akik bármire képesek lettek volna ebben a pillanatban. Boross szerint az öreg polgármester, Miskey Ferenc annyira megrémült, hogy ha a jobbágyok felszabadítását kérik tőle, azt is megígérte és megadta volna. Persze érdemes árnyalni az ügyvéd-újságíró által lejegyzetteket. Hogy Miskey meggyőződésből és nem félelemből állt a felkelők mellé, azt bizonyítja, hogy amikor március 21-én létrejött a városi állandó bizottmány, őt választották elnökké. A Városháza homlokzatára kitűzték a nemzeti lobogót
Hamvasy volt az, aki felvetette a városi őrség átalakítását és a nemzetőrség megszervezését. A polgári őrsereget még 1809-ben, a győri csata idején szervezték meg, s egyfajta nemzetőri feladatot látott el. Az egységet még ebben az évben királyi rendeletre három zászlóaljba szervezték, tagjai kék ruhát és fekete csákót viseltek. 1810-ben megtörtént az ünnepélyes zászlószentelés. 1843-ban szükségesnek tartották a polgári őrség újraszervezését, amelyet 1844-ben újabb zászlószentelés követett. A korábbi zászlószalagot ugyanis német nyelvű felirat díszítette, a pozsonyi országgyűlés viszont hivatalossá tette a magyar nyelv használatát a törvényhozásban, a hivatali ügyintézésben és az oktatásban. Dacára annak, hogy a várost lakói zömében még ekkor is Stuhlweissenburgnak nevezték, hazafiúi lelkesedésből egyre többen magyarosították német vagy szláv eredetű családnevüket. Ezt a fegyveres testületet szervezték át 1848 márciusában, Szluha Benedek főszolgabíró, a járás vezetőjének irányításával. A toborzott fegyveres nemzetőrök mint forradalmi helyőrség elsődleges feladata a közbiztonság – akkori kifejezéssel közbátorság – megóvása és a rend fenntartása volt.
Kőnyomatos emléklap a polgári őrsereg megszervezése és a zászlószentelés tiszteletére.
Fegyverbe!
Székesfehérvár városa a török kiűzése után 1837-ben engedélyezte először a zsidóság falakon belüli letelepülését és azt, hogy a vidékről, elsősorban Lovasberény és Kajászó környékéről érkező izraeliták pénzügyekkel, kereskedelemmel foglalkozzanak. Földbirtokuk továbbra sem lehetett, ezt az ország törvényei is tiltották. A befogadásra jó példa Deutsch Manó esete. Az élelmes kereskedő 1843-ban rőfösüzletet nyitott a mai Városház tér és Koronázó tér sarkán, amely pár évtized alatt jelentősen bővült, a 20. század elejére pedig Deák Áruházként a város egyik legfontosabb üzlete lett.
1848-ban a helyi közösségnek azonban volt oka félelemre. A radikális változásokat akaró forradalmi tömeg olyan irányba mozdította el a közhangulatot, hogy március végén a népgyűlés ismét kitiltotta a zsidóságot a városból. Ekkor követeket küldtek Pulszky Ferenchez, aki rendeletben biztosította őket jogaikról, felszólítva a város vezetését a visszatérésük engedélyezésére. A tanács erre azt felelte, hogy csak a nép akaratának hajlandók engedelmeskedni. Pulszky a móri lovasság által megtámogatva érkezett Fehérvárra, ahol az itteni nemzetőrök is felvonultak a Megyeháza elé, fegyveres támogatást biztosítva a Batthyány-kormány követének. Összecsapásra, tényleges beavatkozásra nem került sor, ez nem is volt célja Lederer budai főparancsnoknak, csupán a katonaság és nemzetőrség megjelenésére volt szükség a tömeg meggyőzésére.
A Vármegyeháza (balra) és a szemközti térfal egy 1868-as ábrázoláson
A nemzetőrség vezetője június 19-én az a gróf Batthyány István polgárdi birtokos lett, akit egy héttel korábban választottak meg Székesfehérvár országgyűlési képviselőjének az első népképviseleti választáson. A miniszterelnökhöz, Batthyány Lajos grófhoz fűződő rokoni kapcsolatai mellett ebben katonai tapasztalata is közrejátszott: 1830-1836 között hadnagyként szolgált a 3. huszárezredben. Bár a helyi nemzetőrség vezetéséről képviselői teendőire hivatkozva hamarosan lemondott, továbbra is részt vett a szervezésben. Különösen nagy szükség volt erre szeptember végén, amikor a Magyarországra betörő Jellasics horvát bán a császári csapatok élén elfoglalta a várost. A bán a püspöki palotába kvártélyozta be magát, ahol még 21-én István nádor számára rendeltek szállást. Mire Jellasics megérkezett, Istvánt a bécsi udvar már lemondatta hivataláról. Fehérvár végül október 1-jén szabadult fel a megszállás alól; a bán a szeptember 29-i pákozdi csatavesztés után fegyverszünetet kötött a magyar hadvezetéssel, majd megszökött.
A Püspöki palota 1870 körül, Pribék Antal felvételén
A rövid megszállást követően a közigazgatás visszatért a régi kerékvágásba, Pákozd után a Megyeházát is elhagyták a császári csapatok. A legfontosabb feladat a honvédelem megszervezése volt.
