A Várkörút 1937 telén.
A nagy telekre, például az 1987-es országos havazásra biztosan sokan emlékeznek, akik éltek már akkor, és 2013 márciusát sem fogjuk elfelejteni. Jelen írásunkban nem ezeket az éveket szeretnénk megidézni. Jóval távolabb megyünk vissza az időben, a 19. század második és a 20. század első felébe. Ezekről a most élők többségének nincs közvetlen élménye, de családi beszélgetésekben hallhattak az egy-másfél évszázada történtekről.
Hógolyózás, 1940 körül. Az interneten található családi fényképek között böngészve is felfedezhetünk néhány téli jelenetet. A Németh család az egykorvolt Boldogasszony téren, a Palotaváros hetvenes években felszámolt részén lakott. Az 1940 körüli amatőr felvételen azt láthatjuk, ahogy önfeledten hógolyóznak házuk udvarán.
Amikor a vizek még befagytak
A város első állandó fotográfusa, Pribék Antal már az 1860-as évek elején készített felvételeket a neológ zsinagóga melletti műtermében. Legkorábbi ismert városképei egy évtizeddel későbbiek, köztük az a kép, amelyen mintegy 40, a Malom-csatorna jegén csúszkáló gyereket örökített meg. Néhányuk lábán korcsolya van, a legtöbben cipőben, csizmában állnak a jégen vagy a csatorna partján.
Pribék Antal – Csúszkáló gyerekek a Malom-csatornán, 1870 körül
Molnár Tibor építészmérnök, volt városi főmérnök az 1980-as évek közepén keletkezett emlékirata várostörténeti szempontból kiemelkedően értékes forrás. Molnár ugyan Szigetváron született 1904-ben, de elemi iskolásként már Fehérváron élt családjával, tehát az 1910-es éveket már itt töltötte. A kézirat témánk szempontjából is érdekes, hiszen többek között gyerekkori emlékeit, így a legendás nagy teleket is felidézi benne, egyebek mellett a téli sportolási lehetőségekre is kitér: „Nyáron minden lehetséges vizben úszkáltunk, télen minden befagyott réten korcsolyáztunk. Utóbbi volt bőven: a Hosszúsétatéri dülő, a Rózsáskert alatti rétek bőséges területről gondoskodtak.”
Székesfehérvár Városház tér az 1930-as években.
Csúszkálás szervezett körülmények között
A visszaemlékezés így folytatódik: „Persze a felnőtteknek is volt diszes korcsolyapályájuk, a mostani száraz sportpálya eredetileg korcsolya /nyáron tenisz/ pálya volt. Régi öltöző épületében katona zenekar fújta a keringőket a bógnizó párok számára. Ott gyereknek nem volt keresni valója.” A bógni szó talán némi magyarázatra szorul. A sportkifejezés korcsolyával leírt félkört jelent. S hogy hol táncolhattak a jégen a helyi felnőttek? Erre az idősebbek biztosan tudják a választ: a Gödörben, a városi strand szomszédságában. Bizony, itt volt valamikor a Korcsolyázó Egylet által kialakított pálya, gyönyörű főépület is tartozott. Ezt láthatjuk egy 1899-ben keltezett, Klökner Péter könyv- és zeneműkereskedő által kiadott képeslapon. Érdemes megfigyelni a rajzolt figurákat, a csúszkálókat, az orra bukót és a fakutyázókat. Egyébként nemcsak a jégen lehetett kecsesen siklani vagy éppen botladozni. A társasági életet színesítették a városi közönség örömére rendszeresen megszervezett korcsolyabálok.
Jégpálya, 1899-ben Székesfehérváron
A szervezet az 1930-as években már hivatalosan Székesfehérvári Korcsolyázó és Tennisz Egyesület néven működött. Ahogy az a társadalmi szerveződések esetében általánosan bevett szokás volt, a vezető tisztségeket a tagságban helyet foglaló tekintélyes személyek töltötték be. A századfordulón gróf Zichy Jenő megyei földbirtokost, a város országgyűlési képviselőjét kérték fel tiszteletbeli elnöknek, elnökké Kempelen Imre mohai földbirtokost, a tűzoltó egyesület egyik alapítóját választották. Három évtizeddel későbbi utódaik is közismert, megbecsült tagjai voltak Fehérvár társadalmának. Az elnök Kunos Gyula kereskedelmi iskolai tanár, az alelnök dr. Horváth Kálmán királyi közjegyző, az ügyvezető igazgató id. Reé István nyugalmazott rendőr-főkapitány, a titkár és jégmester Tóth Alán, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság főnökhelyettese, a főpénztáros Rostaházi Ervin, a Társaság főellenőre, az ügyész dr. Lauschmann Géza volt. Az évtized elején készült képeslapot szemlélve előrelátásukat csak dicsérni lehet. Ha valaki évtizedek múlva előveszi ezt a lapot, tudni fogja, hogy az aprólékosan megmunkált ház valamikor a mai Szent István Technikumtól pár lépésre állt.
Kunosék érdeme az új, a strandfürdő épületeire rímelő fogadóépület és a szomszédban ma is álló egyesületi székház megvalósítása Molnár Tibor, valamint barátja és pályatársa, egyben várkörúti szomszédja, Schmidl Ferenc tervei alapján. Ezek az 1960-as években a Megyei Ifjúsági és Sporthivatal tulajdonába kerültek. A földszintes, lapostetős, félköríves lezárású építményt 2007-ben bontották el, helyet adva a társasháznak és a szállodának.
