Közlemények


/ 2007.09.17. 12:35:37 |

Lakossági nyílt nap és fórum lesz csütörtökön az állati hulladékkezelő építéséről

 Székesfehérvár Önkormányzata sikeresen pályázott „az állati hulladékok kistérségi szintű kezelési rendszereinek kialakítása, infrastruktúra-fejlesztése a Székesfehérvári kistérség területén” című projekt megvalósítására. A munkálatokkal kapcsolatban Székesfehérvár Önkormányzata szeptember 27-én (csütörtökön) 14.00 és 16.00 óra között nyílt napot és fórumot szervez a területen a lakosság tájékoztatására. A program keretében lehetőség nyílik az Állati hulladék elhelyező telep megtekintésére és a projekt részletes megismerésére.

/ 2007.09.09. 21:09:59 |

Nyitott kapuk a Hiemer házban

2007. szeptember 15-én és 16-án rendezik meg idén hazánkban a Kulturális Örökség Napjait. Az országos kezdeményezéshez Székesfehérvárról is több intézményt csatlakozott. Az Öreghegyi Közösségi Ház, a Püspöki Palota és a Rác utcai templom mellett a Hiemer-ház is megtekinthető lesz a nagyközönség számára. A korábbi hagyományokat folytatva szakmai vezetéssel szervezünk bejárást a Hiemer-házban.
/ 2007.09.05. 11:10:27 |

Ebösszeírás lesz szeptember-októberben Székesfehérváron

 Székesfehérvár MJV jegyzője értesíti a tisztelt székesfehérváriakat, hogy Székesfehérvár közigazgatási területén szeptemberben és októberben hónapokban teljes körű eb-összeírást hajtanak végre. Az adatgyűjtést az állategészségügyről szóló törvény írja elő. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, névre szóló igazolvánnyal rendelkező kérdezőbiztosok a város valamennyi ingatlanát felkeresik, és ahol kutyát tartanak, egy rövid kérdőívet töltenek ki az állatról.
/ 2007.09.05. 08:45:31 |

Tizenöt kollégiumi férőhelyet biztosít a város - az oktatási bizottság döntött a pályázatokról


Székesfehérvár Önkormányzata idén is pályázatot hirdetett tizenöt kollégiumi férőhely elnyerésére a pécsi Szántó Kovács János Kollégiumban. Azok a székesfehérvári diákok jelentkezhettek, akik nappali tagozatos felsőoktatási képzésben vesznek részt Pécsett. A jelentkezők között az Oktatási Bizottság osztotta el a férőhelyeket. Ez alapján szeptembertől kezdődően, két szemeszterre szólóan tizenöt fehérvári lakhelyű diák nyert elhelyezést a Szántó Kovács János Kollégiumban. A döntésről minden pályázó értesítést kap!
/ 2007.08.31. 18:43:29 |

Rágcsálóirtás - ne nyúljon senki a dobozokhoz!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat rendelete alapján a város területén lévő főbb vízfolyások és csapadékvíz elvezető árkok mellett rágcsálóirtást végeztet Székesfehérváron a Városgondnokság. A figyelmeztető felirattal ellátott dobozokban kihelyezett irtószer véralvadásgátló hatóanyagot tartalmaz, mely lenyelve és gyomron keresztül felszívódva emberre és állatra egyaránt veszélyes lehet. Felhívják a lakók figyelmét, hogy a rágcsálóirtás sikere és mindenkinek saját egészségvédelme érdekében a kihelyezett irtószeres dobozokat ne érintse!
/ 2007.08.27. 18:59:58 |

Székesfehérváron lesz a regionális központja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalnak

Székesfehérváron lesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal Közép-dunántúli Regionális Központja. Az előkészítésben résztvevő szakminiszterrel az elmúlt hetekben Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere többször egyeztetett. A Polgármesteri Hivatal közleményében adta hírül, hogy a döntés méltó elismerése az itt működő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület munkájának. Székesfehérvár Önkormányzata eddig is fontosnak tartotta a fogyasztóvédelem kérdését és hosszú évek óta segíti az itteni civilszervezet működését -áll a közleményben.
/ 2007.08.27. 08:08:42 |

Csőbefűzés a Budai út - Várkörút kereszteződésben - augusztus 31-ig forgalomkorlátozásra kell számítani

A Fejérvíz Székesfehérvár egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Budai út – Várkörút és Prohászka út kereszteződésében vízvezeték kiváltási munkákat végez várhatóan augusztus 31-ig. A munkálatok ideje alatt minden forgalmi irányban lehet közlekedni, a forgalomirányító lámpa működik, de terelésekre kerül sor, melyet a kihelyezett jelző táblák és útburkolati jelek mutatnak. A munkát az tette szükségessé, hogy a kereszteződésben lévő 50 éves, 250 milliméter átmérőjű elöregedett azbesztcement vezetékszakasz meghibásodott.
/ 2007.08.20. 22:35:14 |

Kitüntetésben részesült a Polgármesteri Hivatal védelmi referense

A Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal védelmi referense, Tóth Attila kitüntetésben részesült Nemzeti Ünnepünk alkalmából. A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere által adományozott II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet kollégánk a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül vehette át. A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között Budapesten, a Stefánia Palotában került sor. 

/ 2007.08.20. 20:27:39 |

Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték - polgármesteri közlemény

"Kedves Fehérváriak! Az elvonult vihar, a bizonytalan és labilis időjárás miatt a tűzijátékot biztonsággal megtartani nem lehetséges, mivel a tűzijátékhoz előkészített lövedékek az eső miatt sérülést szenvedhettek és újabb eső, vihar is várható az előrejelzés szerint.  Az emberek épsége, valamint az anyagi javak biztonsága érdekében a tűzijátékot a tavalyi évhez hasonlóan a Fehérvári Vigassságok napján, szeptember 29-én rendezzük meg.  Szíves megértésüket kérjük és mindenkit várunk szeptember 29-én! Warvasovszky Tihamér polgármester"

/ 2007.08.18. 07:58:29 |

Szeptember 15-ig várják az Érdi János Emlékéremre a javaslatokat

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szent Istváni Bazilika, Romkert érdekében tevékenykedők tudományos, szakmai munkájának elismerésére „Érdy János Emlékérmet” alapított l998-ban. Az emlékérem adományozására javaslatot tehet bármely székesfehérvári lakos és közösség. Az emlékérem adományozására vonatkozó javaslatot írásban kell benyújtani, amely tartalmazza a javaslattevő nevét, az emlékérem adományozására javasolt személy nevét és a javaslat indokát.