Közlemények


/ 2015.10.29. 11:45:54 |

Új 132 kV-os vezetékek létesítésének tervét készítette el az Önkormányzat

Elkészültek a tervek a várostól déli irányban kivezető Börgöndi út mellett, az M7 autópályától délre, új 132/22 kV-os táppont és az azt megtápláló 132 kV-os vezetékek létesítésére. Az Önkormányzat a véleményezési szakasz dokumentációját a város honlapján, valamint a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda hirdetőtábláján tette közzé.
/ 2015.10.27. 12:47:31 |

1915, 1955, 1990, 2005 - december 31-ig kérhető az idén esedékes sírhelymegváltás

A Város- gondnokság értesíti azokat a hozzátartozó- kat, akik az önkormányzati tulajdonú temetőkben 1990-ben vagy előtte váltott sírhellyel, 1915-ben vagy előtte váltott kriptával, 1955-ben vagy előtte váltott kriptával továbbá 1990-ben vagy előtte váltott temetett sírhellyel illetve 2005-ben vagy előtte váltott urnahellyel, kolumbáriummal rendelkeznek, hogy ezen sírhelyek megváltása 2015 évben esedékes.
/ 2015.10.24. 14:18:23 |

Földet a gazdáknak program - árverések lesznek Fejér megyében is

A Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a „Földet a gazdáknak!” program keretében Fejér megyében  is megkezdődnek a Magyar Állam tulajdonába, a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése.
/ 2015.10.22. 19:39:30 |

November elején két időpontban tart fogadóórát Molnár Tamás

Fogadóórát tart Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője 2015. november 2-án hétfőn 16 és 17 óra között a Fehérvári Civil Központban, majd 2015. november 3-án kedden 16 és 17 óra között az Erzsébet út 12. szám alatti képviselői irodájában.
/ 2015.10.19. 16:41:50 |

Elnézést kért az E.ON - a szolgáltató és a város összefog a fehérvári fákért

Közösségi oldalán számolt be arról dr. Cser-Palkovics András polgármester hétfőn, hogy soron kívüli egyeztetést tartott Székesfehérvár Önkormányzata és az E.ON. A hétfői találkozón az E.ON sajnálatát fejezte ki a fák alvállalkozója általi megcsonkításáért és ígéretet tett arra, hogy hasonló eset a jövőben nem fordul majd elő. A napokban több mint 83500 emberhez ért el a hír és több százan csatlakoztak véleményükkel a polgármesterhez.
/ 2015.10.16. 13:22:35 |

Előadás a Várkörút rehabilitációjának jegyében

A Városi Levéltár és Kutatóintézet ad helyet jövő szerdán annak az előadásnak, amelynek témája a Várkörúton és a Belvárosban megvalósult fejlesztések. A tavaly elnyert pályázat kapcsán eddig teljesült beruházásokról Lantay Attila, Székesfehérvár főépítésze prezentál. A tervezett prezentációt követően kérdéseket is tehetnek fel a főépítésznek az érdeklődők. Így a késő délutánt kötetlen szakmai diskurzus zárja.
/ 2015.10.16. 10:21:29 |

Fogadóórát tart kedden Szigli István - két helyszínen is várja a körzet lakóit

Szigli István, Szedreskert – Feketehegy - Szárazrét önkormányzati képviselője 2015. október 20-án (kedden) két helyszínen is fogadóórát tart. 12.30 órától 15.30 óráig a Farkasvermi út 2. szám alatti új Közösségi Házban, míg 16 órától 17 óráig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori intézményének könyvtárában várja a körzetében élőket.
/ 2015.10.12. 08:43:22 |

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak szerdán Székesfehérváron

Fehérvár külső védelmi tervének teljes körű gyakorlatára kerül sor október 14-én, szerdán délelőtt. A program során a városban telepített, lakossági tájékoztató szirénák kétszer is megszólalnak. A megyeszékhely oktatási intézményei tűzriadó gyakorlatot, majd elzárkóztatást hajtanak végre. Az esetleges kellemetlenségekért az érintettek megértését kérik!
/ 2015.10.11. 09:02:26 |

Érdemes elkerülni hétfőtől a Zámoly utca - Fecskeparti út kereszteződést

A Móri út és a Tompa Mihály utca között húzódó nagyközép-nyomású acél gázelosztó vezeték- szakasz rekonstrukcióját végzi az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt., ezért hétfőtől forgalomkorlátozásra kell számítani. A fejlesztésben érintett ügyfelek és az arra közlekedők megértését, türelmét ezúton is köszöni a társaság!
/ 2015.10.02. 08:53:52 |

Október 31-ig lehet jelentkezni - Tóth István és Tóth Terézia ösztöndíj fehérvári diákoknak

A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj Közalapítvány kuratóriuma meghirdette a 2016-os tanulmányi ösztöndíj-pályázatát. Az Alapítvány célja, hogy anyagilag támogasson általános- és középiskolai tanulókat, valamint egyetemi, főiskolai hallgatókat tanulmányaik folytatásában. A pályázatokat - a mellékletekkel - 2015. október 31-ig lehet a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján leadni.