Fehérvári Színes
-
Ma kezdődnek a 14. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok
Péntektől vasárnapig a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában a Károlyi József Alapítvány 14. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat. Mint a korábbi években, úgy idén is az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ad koncertet pénteken, 17 órakor, valamint szombaton 18 órakor és számos gyermekprogram várja a kicsiket és a nagyokat.
2018.06.01. 06:50:00 -
Lelki egészségünk alapjai a közösségek - sokan voltak Kozma-Vízkeleti Dániel előadásán
Kozma-Vízkeleti Dániel, klinikai szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta „Magas faktorszám - mentálhigiénés védőfaktorok családban és más közösségekben” című előadásával folytatódott „A család: ÉRTÉK, a gyermek: KINCS” címet viselő sorozat csütörtökön a Hiemer-házban.
2018.05.31. 20:11:08 -
Csaba-napi hagyományőrző nap lesz szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Házban
Június 2-án, szombaton 10-18 óráig Csaba-napi hagyományőrző rendezvény lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban és a ház előtti téren. A családi esemény keretében lesz sóstói túra, íjász,- és méhészbemutató, lovagoltatás, öko-délután a Gaja Egyesülettel, népzene, néptánc. A program mindenki számára nyitott és ingyenes.
2018.05.31. 07:25:00 -
Lelki egészségünk, jóllétünk lesz a téma csütörtökön este a Hiemer-házban
Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus tart előadást csütörtökön este a Hiemer-házban. A lelki egészségünket, jóllétünket befolyásoló mentálhigiénés védőfaktorokról szóló programot ajánlják szülőknek, pedagógusoknak, kapcsolatban élőknek vagy szingliknek egyaránt. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött – minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2018.05.30. 07:47:57 -
Tündérkert a Krasznai utcában - őshonos gyümölcsfákat ültettek az Öreghegyen
A Krasznai utca 18-as szám alatti telken csatlakozik Székesfehérvár a Tündérkert mozgalomhoz, ami nem más, minthogy régi magyar gyümölcsfa fajtákat telepítenek a telken az Almási-pince köré. A 61 darab növényt kifejezetten Székesfehérvárra oltotta a Tündérkert mozgalom megálmodója: almából 23, kajsziből 5, meggyből 2, körtéből 9 és szilvából 10 fajta került Krasznai utca és a Krasznai köz sarkán található telekre.
2018.05.29. 10:31:12
Színház, folk- és világzene a FEZEN-en - új helyszínnel bővül a fesztivál
Sport és egészség - gyorsan népszerű lett a Túrózsáki úti szabadidőcentrum
A The 3Dom Factor koncertezik hétfőn A Szabadművelődés Házában
Hazai madarainkról - Ivanits István Viktor biológus, vadgazdálkodási szakmérnök előadása
Ingyenes városi tréning lesz szombaton a K9 kutyaiskolával
Pezsgő vízi sportélet a Csónakázó-tavon - kenuk és két rájder is érkezett a tóra
Palya Bea koncerttel folytatódott vasárnap a Hetedhét Játékfesztivál
Hetedhét játékfesztivál - vasárnap estig a gyerekeké volt Fehérvár belvárosa
Két hétig láthatók a Zenepavilon körül az ovisok mesés kiskertjei
A gyerekek kiskertjeire ITT szavazhatnak!
Hétpróbás Hetedhét Játékfesztivál – kalandos hétvége gyerekeknek
Mesés kiskertek - I. Székesfehérvári Gyermek Kertépítő Verseny a Zichy ligetben.