Négy fehérvári séffel versenyez a vb-n a magyar nemzeti szakács válogatott

Hétfőn mutatja be versenymenüjét a magyar nemzeti szakács és cukrász válogatott a világ egyik legnagyobb kulináris versenyén, a luxembourgi Villeroy & Boch Culinary World Cupon, melyre 72 ország közel 2500 versenyzője érkezik a világ minden pontjáról, és amelynek leginkább várt eseménye a nemzeti válogatottak versenye.
2018.11.26. 07:39 |
Négy fehérvári séffel versenyez a vb-n a magyar nemzeti szakács válogatott

30 nemzeti válogatott és 15 junior válogatott kapott indulási jogot, köztük a magyar csapat is, akik a fehérvári 67 étteremben gyakoroltak a versenyre Volenter István vezetésével.

Amiben igazán különleges a verseny, hogy itt nem csak a zsűri kóstolhatja meg a fogásokat, hanem azon szerencsés gasztronómia iránt érdeklődők is, akik hónapokkal előre lefoglalják a számukra izgalmas válogatott menüsorát. Ez alkalommal kevesebb, mint 24 óra alatt elfogyott az összes nemzeti és junior válogatott menüje, összesen 4.950 darab.

A nemzeti válogatott tagjai között négy fehérvári séf is van: Volenter István (csapatkapitány) - 67 Étterem és Bistro,  valamint Adamek Balázs, Bán László, Botos János András (mindhárman Diófa Étterem) 

A 6 óra főzést követően megnyílik az erre az alkalomra speciálisan létrehozott „Nemzetek Étterme – Restaurant des Nations”, ahová a vacsora vendégeit várják (menükből foglalók), akik a 2 óra alatt saját egyéni döntésük alapján bármikor érkezhetnek, megadva ezzel a ritmust a tálalásnak. A csapatnak így végig készen kell állnia, hogy mind a 110 menüsor tökéletesen egyforma legyen mind ízében, mind állagában, mind hőmérsékletében, mind kinézetében. Az pedig végképp nem ismert, hogy a zsűri mikor küldi be a saját rendelését. Előfordulhat, hogy a 24. előételt, 40. főételt és a 62. desszertet kéri ki és értékeli. A sikerhez igazi csapatmunka kell, mégpedig az alapanyagok bepakolásától a konyha elhagyásáig. Érmek tekintetében a rendszer a borminősítéséhez hasonló, vagyis a kategóriákon belül több arany-, ezüst-, illetve bronzérmet is kiosztanak a több száz versenyzőnek és versenymunkának. A zsűri a részletes és összetett szempontrendszert figyelembe véve határozza meg a munkák összpontszámát, amely alapján kiderül, hogy ki, milyen minősítést ér el. Az öt nap végén pedig feláll a végleges rangsor és kiderül minden kategóriában, hogy kik a legjobbak, kik az abszolút bajnokok.

Fehérvári színes

  1. Egy élet, egy esély

    Egy ritmusra járt sportoló, színész, iskolás és óvodás egymásra helyezett tenyere pénteken délelőtt a Városház téren, ahol az újraélesztés világnapján éles helyzetet szimuláló mentési bemutatóval, könnyen megtanulható gyakorlatokkal hívták fel a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára. Arra, hogy a tanult technikák időben történő alkalmazásával bárki képes lehet életet menteni.

    2026.10.16.
  2. Suli tárlat a Fehérbot világnapja alkalmából

    A Fehér bot nemzetközi világnapján, október 15-én nyílt meg a Fő utcai Márványcsarnokban a Zentai Úti Általános Iskola diákjainak kiállítása. A VI. Suli tárlaton az elfogadás, az esélyegyenlőség és az emberi összetartozás került a középpontba. A rendezvény a gyermekek kreativitásán keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy sokféleképpen láthatjuk a világot, mégis összeköt bennünket az elfogadás, a megértés és az egymás iránti tisztelet igénye.

    2026.10.16.
  3. Ökolimpia, Artec robotok

    Tartalmas programokat valósított meg az Alba Innovár Digitális Tudásközpont a Howmet Aerospace Foundation támogatásával. A 2025-2026-os időszakra a vállalat 120 ezer dollárt biztosított, az összegről szóló jelképes csekket csütörtökön adták át. 

    2026.10.15.
  4. Új helyszínen az egészségközpont

    Új helyszínen, a Távirda utca 5–7. szám alatt várja pácienseit a Doktor24 Life Egészségközpont Székesfehérváron. A korábban a Huszár utcában működő egészségközpont a költözéssel nemcsak modernebb környezetbe került, hanem szolgáltatásait is jelentősen bővítette. A tervekről és az új szolgáltatásokról Dr. Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa és felügyelőbizottságának elnöke beszélt a Vörösmarty Rádióban.

    2026.10.15.