Kulturális hírek
-
Mesés kezdés - több mint koncert a Somorjai sorozat
Csütörtökön este Mesés kezdés címmel indult a megújult Somorjai Ferenc Kamarazenekari Hangversenysorozat a Hotel Magyar Király Kupolatermében, ahol Rossini legismertebb műve, A sevillai borbély nyitánya mellett Boccherini D-dúr gordonkaversenye és Haydn: C-dúr „Oxford” szimfóniája is felcsendült Dubóczky Gergely karmester vezetésével.
2018.03.23. 07:01:00 -
"Blablabla" - bemutatkozott a Székesfehérvári Balett Színház
A Vörösmarty Színházban telt ház előtt mutatkozott be a Székesfehérvári Balett Színház. A nemzetközi hírű profi táncosokból álló kortárs balett csoport „Blablabla” című műsorában négy eredeti történetet mesélt el a tánc nyelvén. Az est vendége volt az Alba Regia Vonósnégyes és az Alba Regia Táncegyüttes.
2018.03.22. 22:35:00 -
Tehetséges diákok mutatkoztak be a Vasváris Hét Művészeti Bemutatóján
A Művészetek Háza adott otthont csütörtökön a Vasváris Hét egyik leginkább várt, hagyományos programjának, a Vasváris Művészeti Bemutatónak, ahol a diákok a legkülönfélébb művészeti ágakban mutatkozhattak be, így a nagy létszámú közönség komolyzenei, irodalmi, tánc,- és harcművészeti bemutatót is megtekinthetett. A Művészeti Bemutatón mintegy százötven diák lépett fel.
2018.03.22. 20:00:00 -
Virágvasárnapi koncert és zenés áhítat lesz a Budai úti református templomban
Március 25-én 16 órakor az Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében virágvasárnapi koncert lesz a Budai úti református templomban a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar és Juhász Illés, színművész közreműködésével, Ruff Tamás, őrnagy vezényletével. Az áhítat szolgálatát Oláh Emil, a Protestáns Szolgálati Ág tábori esperese végzi. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
2018.03.22. 09:02:00 -
Két új bemutatóval lép a közönség elé a Prospero Színkör
Két új bemutatóval is a közönség elé lép a Prospero Színkör. Egy igazi klaszikus - a társulathoz és stílusukhoz igazított - egyedi változatát, valamint egy saját ötletekre épülő és igazán rendhagyó produkciót is láthatnak tőlük az érdeklődők.
2018.03.22. 07:49:00