Közéleti hírek
Önkormányzati képviselők - Botos Zoltán, MIÉP
Botos Zoltán 1998-óta egyedül képviseli a Magyar Igazság és Élet Pártját a fehérvári közgyűlésben. 1998 és 2002 között a vállalkozási, kereskedelmi és turisztikai bizottságban, illetve a pénzügyi bizottságban dolgozott, 2002 óta a jogi és ügyrendi bizottság, illetve a pénzügyi, költségvetési bizottság tagja. 1994 szeptemberétől a MIÉP városi elnöke, 2005-ben pedig megyei elnök lett. „Civilben” híradástechnikai alkatrészekkel foglalkozik, öt gyermeke van, most várja második unokáját.
Egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelidítettél - ma van az Állatok Világnapja
"De könnyű az iskolatáska!" - fejlesztések a városi oktatásban
Ütközési energiaelnyelő szerelvényt szereltek a teherautó hátuljára
Alacsony padlós busz is közlekedik Székesfehérváron - fel lehet tolni a babakocsit
"Istenért az embereknek és az emberekért az Istennek”
Pro Civitate díjat vehetett át az augusztusi ünnepi közgyűlésen Kiss János nagypraepost atya, akit eddig mindenhol szerettek, ahol csak megfordult papi hivatása során. Székesfehérvár mellett a Fejér megyei Tabajdon – ahol díszpolgár lett - és Móron is hosszú időre lelki támaszt nyújtott az embereknek. Kiss János atya fő feladatának tekinti a gyóntatást, sokan keresik fel, így általában 9-10 órás napi kötelezettséget teljesít ma is annak ellenére, hogy eddigi élete során sokat betegeskedett.
20 éve indult a Szent Jupát világkerülő útjára
A Közgyűlésen történtekről tartott sajtótájékoztatót a város polgármestere
A csütörtöki Közgyűlésen több milliárd forintos fejlesztésről döntöttek a városatyák –kezdte sajtótájékoztatóját Warvasovszky Tihamér polgármester. A zárt ülésen született döntés az Alsóváros csatornázásáról és útrekonstrukciójáról, a Vidámpark fejlesztéséről, panelházak energiatakarékos felújításáról, 32 játszótér és egy görkorcsolya illetve gördeszka pálya teljes felújításáról és építéséről, több út, így a Berényi út felújításáról és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház tetőszerkezetének teljes cseréjéről. A város költégvetéséről a polgármester elmondta, hogy mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldal a tervezett ütem szerint zajlik. Folytatódik az Iskolatej akció és 8665 diák kapott ingyen tankönyvet Székesfehérváron.
Vita az 56-os emlékműről, megállapodás a Fehér Palota és a lakók között
Vita kerekedett az 1956-os forradalom és szabadságharc 50-dik évfordulójára készítendő fehérvári emlékmű pályázati kiírása kapcsán. Az MSZP-SZDSZ frakció szerint az 56-osok mindennapjait kell emberibbé tenni alapítvány segítségével és nem kell monumentális emlékmű, mivel már 7 darab 56-os emlékhely van a városban, köztük az egyedülálló Corpus. A Fidesz -MDF álláspont szerint az 56-os Emlékbizottság kezébe tette le a döntés jogát a közgyűlés, az pedig jól döntött. A közgyűlés 20 igen, 3 nem és 8 tartózkodás mellett fogadta el azt a megállapodás tervezetet, amelyet az SZRI Real Invest Kft. – a Fehér Palota üzemeltetője – köt azokkal a palotavárosi társasházakkal, amelyek lakóinak nyugalmát veszélyeztetheti a Tesco megjelenése az üzletházban.
Energiatakarékos felújítás, viteldíj emelés - közgyűlés délelőtt
Három szemléletformáló program - sok résztvevő a Para-Aktív napon
A nem állami felsőoktatás modellje - Japán delegáció a Kodolányin
Japán diákok a Kodolányin az "Együttműködés Éve" alkalmából
Szeptember 20-án, kedden japán küldöttség érkezik a Kodolányi János Főiskolára a Japán és az EU Népei Közötti Együttműködés Éve alkalmából. Az Oktatási Minisztérium javaslata alapján látogatják meg a felsőoktatási intézmények közül a Kodolányi főiskolát. A delegáció protokoll programját az OM szervezi, ezért csupán négy órát tölt Székesfehérváron a küldöttség. A székesfehérvári programban a campus látogatáson túl, szerepel a japán diákok és a kodolányis hallgatók eszmecseréje, beszélgetése is, melynek témája: " Japanese for Hungarians - Hungarians for Japanese" .
Képviselői napot tartott Óber László és dr. Vas Rezső a Hétvezér Iskolában
Még ebben az évben elérhető lesz néhány e-közigazgatási próba alkalmazás a honlapon
A város honlapján még ebben az évben elérhetőek lesznek ún. pilot(próba) alkalmazások, amivel megismerhető lesz majd néhány e-közigazgatási szolgáltatás. Székesfehérvár, mint ismeretes az elsők között csatlakozott a hazai e-közigazgatás létrehozásának tervéhez és mintegy 300 millió forintot nyert el a Gazdasági Minisztérium pályázatán informatikai fejlesztésre. Csütörtökön délután a Városházán dr. Csapó Csilla aljegyző, Óber Lászó az Ifjúsági, Informatikai és Civilkapcsolatok Bizottságának elnöke és a Unitis Rt. projektmenedzsere Sztrikinácz Zsolt számolt be az eddig elvégzett feladatokról és az idei évben várható fejlesztésekről...