Közéleti hírek
-
Közgyűlés - Fő utca, ARÉV Sportcsarnok, Hiemer-ház III. ütem
Több olyan ügy miatt volt szükség a rendkívüli közgyűlésre, ami nem tűr halasztást – mondta az ülés elején a város polgármestere. Tájékoztatott, hogy a Brájer Éva alpolgármester lemondott költségtérítéséről, továbbá arról, hogy a Várkörút 44-ben lesz országgyűlési képviselői irodája. Az ülés elején három bizottsági tag eskütétele után a város gazdálkodásáról, a Fő utca felújításáról és Fehérvár közegészségügyi helyzetéről és a maroshegyi illetve csalai iskolabuszokról is tárgyalt a közgyűlés. A legfontosabb közgyűlési döntéseket ismertette Székesfehérvár polgármestere
2010.10.28. 10:08:22 -
Rendkívüli Közgyűlés - reggel kilenctől ülésezik a város képviselőtestülete
Csütörtökön reggel ilenc órától rendkívüli közgyűlést tart Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A városatyák összesen 53 napirend közül 37-et nyílt ülésen és 16-ot zárt ajtók mögött tárgyalnak. Szó lesz a Közgyűlés II. félévi munkatervének módosításáról, a Fő utca és a Fiskális Úti Orvosi Rendelő felújításáról és a Vörösmarty Színház állami támogatásáról és gazdálkodásának ellenőrzéséről is. A közgyűlést a Fehérvár Televízió és a fehervar.hu is élőben közvetíti. ÉLÕ közvetítés 9.00-tól A Közgyűlés napirendi pontjait itt találja!
2010.10.28. 07:33:23 -
Első alkalommal üléseztek a szakbizottságok
Hamarosan elkezdődhet a Fő utca rehabilitációja. A Költségvetési, Pénzügyi Bizottság és a Jogi, Ügyrendi, Igazgatási Bizottság is szerdai ülésén tárgyalt a támogatási szerződés aláírásáról, amely, ha a közgyűlés elfogadja, két milliárd forintos beruházást jelent a városnak. Első alkalommal ülésezett a Humán Közszolgálatai Szakbizottság és a Jogi, Ügyrendi, Igazgatási Bizottság is.
2010.10.28. 07:01:01 -
Nincs fűtés a Vásárhelyi lakótelepen - a terület képviselője az ombudsmanhoz fordul
Ismét kihűltek a radiátorok a Vásárhelyi úti lakótelepen, a szolgáltató hétfő este állította le a szolgáltatást. A cég hétfőig adott haladékot a lakosoknak arra, hogy 15 évre szóló szerződést írjanak alá, ám ez nem történt meg, a 330 tulajdonosból szinte senki sem írta alá a szerződést a céggel. A szolgáltató szerint a lakók 8 millió forinttal tartoznak. Brájer Éva alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a jelenlegi helyzetről.
2010.10.27. 16:18:57 -
Jótékonysági gálaestet rendeznek a vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére
Összefogott a bajbajutottakért Székesfehérvár Önkormányzata, Fejér Megye Önkormányzata és a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. Közös jótékonysági akciót szerveznek a vörösiszappal elárasztott területen élő emberek megsegítésére. A Fejér szikrák - a remény fényei címet viselő gálaestet november 3-án 18 órától rendezik meg a Vörösmarty Színházban. Minden fellépő ingyen vállalja szereplést, a jótékonysági estre a Vörösmarty Színházban lehet jegyet váltani.
2010.10.27. 11:55:02