Közéleti hírek
-
Iskolai előkészítő szerdától az István Király Általános Iskolában
„Játsszunk iskolásat!” címmel iskolai előkészítő foglalkozás-sorozatot indít a 2014/2015-ös tanévben is az István Király Általános Iskola. Az első programot november 12-én, szerdán tartják 16 órától, melynek keretében Kalóz partira várják az érdeklődőket, majd 2015. január 21-én és március 11-én újabb foglalkozásokkal folytatódik a sorozat.
2014.11.10. 15:54:52 -
Közös főhajtás a Holokauszt mártírjai előtt
A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából Székes-fehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség közös programsorozattal emlékezik november 13-án, csütörtökön. Délelőtt 9.30 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója avatja fel a felújított Óvoda téri zsidó temető előtti emlékparkot, illetve az ott elhelyezett emlékművet, majd kiállítás nyílik és koncertet is rendeznek.
2014.11.10. 14:53:01 -
Ferenc Jóska fújatja a trombitát - zenés visszaemlékezés az első világháborúra
A HírBeleBumm Szociális Szövetkezet fehérvári szervezetként célul tűzte ki, hogy a centenáriumi évben méltó megemlékezéssel tisztelegjen az első világháború áldozatai előtt. A Ferenc Jóska fújatja a trombitát című programsorozat katonadalokon keresztül mutatja be a háború eseményeit. Az esemény együttműködő partnere a Kákics zenekar, a műsor 16 helyszínre jut el az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásának köszönhetően.
2014.11.10. 10:44:27 -
Szent Erzsébet napi adománygyűjtés az Öreghegyi Közösségi Házban
Idén novemberben már harmadik alkalommal szervez adomány-gyűjtést az Öreghegyi Közösségi Ház a nehéz körülmények között élő emberek megsegítésére. A SZETA, az-az a Szegényeket Támogató Alapítvány számára gyűjtenek felnőtt- és gyermekruhákat, cipőket, ágyneműket, lakástextileket, fonalakat, háztartási gépeket, edényeket, kisebb bútorokat, könyveket és játékokat.
2014.11.10. 10:40:14 -
Kézművesek és őstermelők vására a Fehérvári Civil Központ előtt
November 13-án csütörtökön Fejér megyei kézművesek és őstermelők portékáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Fehérvári Civil Központ előtti téren. 15 órától házi tej és sajt, füstölt húsáru, lekvárok és szörpök, valamint kézműves termékek megvásárolására nyílik lehetőség a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szervezésében. Ezúttal kedvezményes burgonya és alma vásár is színesíti a programot.
2014.11.10. 10:03:48
Megkezdődött az ÖKO-hét programsorozata a Hétvezér Általános Iskolában
Mise az első Magyar Szent Család közbenjárásáért
Ünnepi szentmisén ajánlották a székesfehérvári egyházmegye családjait és minden magyar családot a Magyar Szent Család védelmébe, szombaton délelőtt a Bazilikában. Spányi Antal megyés püspök harmadszor hívta meg az egyházközségekből delegált családokat, hogy együtt imádkozzanak Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt.