Közéleti hírek
-
Székesfehérvári sikerek - első lett a Szent György Kórház csapata
Idén már hatodik alkalommal rendezték meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamra Országos Szakmai Versenyét a fővárosban, ahol minden megyék legjobbjai, azaz 19 csapat mérte össze tudását. Fejér megyét a Szent György Egyetemi Oktatókórház Központi Intenzív Osztály dolgozói képviselték, akik győztesként kerültek ki a megmérettetésből.
2015.10.03. 11:16:38 -
Egymásra találtak a magyar emberek és a katonák
Az illegális bevándorlással kapcsolatban tartott tájékoztatóján Vargha Tamás honvédelmi államtitkár kiemelte, hogy a magyar honvédség képes az ország megvédésére, hiszen a katonák egész életükben erre készülnek nap mint nap. Felidézte, hogy mióta a sorkatonai szolgálat megszűnt Magyarországon, némileg "megszűnt a kapcsolat" a katonák és a civilek között, most viszont "a magyar emberek és a katonák egymásra találtak".
2015.10.02. 17:35:43 -
Negyvenfős NATO parancsnokság jöhet létre Fehérváron
A gyorsreagálású erők irányítását végezheti az a székesfehérvári NATO bázis, amelyről október 8-án születhet meg a végleges döntés – tájékoztatott Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, aki elmondta, hogy a koordinációs központ egy negyvenfős parancsnokság létrehozását jelentheti a Nagysándor József laktanya területén. A parancsnokságon húsz NATO tiszt és húsz magyar tiszt dolgozhat majd.
2015.10.02. 17:18:55 -
Politika és irodalom kölcsönhatása a fő téma a határon túli magyar irodalom napjain
Október 4-től október 6-ig tart idén A határon túli magyar irodalom napjai program- sorozat, amelyre Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről is érkeznek írók, irodalomtörténészek, költők, képzőművészek és politológusok. Az érdeklődők a Vörösmarty Társaság székházában, a Kossuth utca 14. szám alatt hallgathatják meg az érdekes előadásokat.
2015.10.02. 15:02:35 -
Kettős jubileummal emlékeztek Steiner Fülöpre, az Egyházmegye egykori püspökére
A Székes- fehérvári Egyházmegye méltóképpen ápolja korábbi püspökeinek emlékét. Pénteken Steiner Fülöp püspöki székfoglalásának 125., halálának 115. évfordulójára rendeztek emlékkonferenciát a Szent István Művelődési Házban. Az Egyházmegye egykori püspökének munkásságának jelentőségét az egyház, a sajtó és a politika vonatkozásában is felelevenítették a konferencia előadói.
2015.10.02. 12:03:38