-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
Székesfehérvár küldöttsége az Egészséges Városok Szimpóziumán
Pécsett zajlott a múlt hét végén az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének szimpóziuma, amelyen Fehérvár képviseletében részt vett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet vezetője, valamint dr. Keresztury Lászlóné egészségfejlesztő, az intézet munkatársa.
2015.11.13. 08:22 |
Pécsett zajlott a múlt hét végén az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének szimpóziuma, amelyen Fehérvár képviseletében részt vett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet vezetője, valamint dr. Keresztury Lászlóné egészségfejlesztő, az intézet munkatársa.
A szimpóziumon részt vett az Európai Egészséges Városok program vezetője, dr. Agis Tsouros, a WHO Európai Regionális Irodájának Divízió igazgatója is. Pécsett tartották az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének szimpóziumát, amelynek központi témája az egészségdiplomácia volt: hogyan tudnak a városok együttműködéseket kialakítani az egészség érdekében, mennyire tudják belevinni kapcsolataikba az egészséggel összefüggő tevékenységeket az országon belül vagy akár kívül.
A november 5-én kezdődő három napos konferencia székesfehérvári küldöttségében ott volt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Vara Márta, a Humán Szolgáltató Intézet vezetője, valamint dr. Keresztury Lászlóné egészségfejlesztő, az intézet munkatársa. A helyi tapasztalatokról a konferencián előadást tartott Östör Annamária, akit újabb egy évre igazgatótanácsi taggá választottak.
Székesfehérvár 27 éve tagja az Európai Egészséges Városok mozgalmának, amelyet a WHO 1987-ben indított el egy demonstrációs projektként. Célja az egészségügyön kívüli szektorok, az önkormányzatok és a közösségek bevonása volt az egészségfejlesztésbe: olyan fő irányvonalakkal, mint az egészségtudatosság növelése, az esélyegyenlőség biztosítása vagy az érintettek bevonása az őket érintő döntések előkészítésébe.
Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége 1992-ben alakult meg, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének (amelybe határon túli város is tartozik) jelenleg 18 tagvárosa van. A 2015. évi prioritások között az önkormányzati egészségfejlesztési tervezés, az egészséges életmód – programok a különböző színtereken, az egészségműveltség – információátadás a különböző korcsoportok részére, valamint az egészséget támogató környezet kialakítása szerepelnek.
Székesfehérvár a 2011-ben elfogadott egészségfejlesztési tervnek köszönhetően újra aktív tagja az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének. Az Egészségfejlesztési Terv a WHO Egészséges Városok irányelveit szem előtt tartva született és a végrehajtása is ebben a szellemben történik. A Szent István Emlékév tiszteletére 2013-ban Székesfehérváron tartották az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének XXV. Szimpóziumát az „Egészséges Ifjúság – Egészséges Nemzet” témában.