Közéleti hírek


/ 2017.09.24. 20:08:34 |

Fennállásának 800. évfordulóját ünnepli lengyel testvérvárosunk

Idén ünnepli lengyel testvérvárosunk, Opole, fennállásának 800. évfordulóját. Ebből az alkalomból volt ünnepségsorozat a hétvégén az Odera part menti városban, az egykori Felső-Szilézia fővárosában. Székesfehérvárt a város polgármestere Cser-Palkovics András és Róth Péter alpolgármester képviselte az ünnepségen és az óriásbábok mellett az Pulutyka fiatal táncosai is ott voltak.
/ 2017.09.24. 19:33:15 |

Letették a Budai úti református Gyülekezeti Ház és Parókia alapkövét

A Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti temploma mellett épülő Gyülekezeti Ház és Parókia alapkövét helyezték el ünnepélyes keretek közt vasárnap. A méltóságteljes eseményt megelőzően hálaadó istentisztelettel köszönték meg az alapkő-letétel kegyelmét, majd ünnepi közgyűlést tartottak, amelyben beszámoló hangzott el az építkezésről valamint az alapkővel együtt elhelyezett időkapszula tartalmát is ismertették.
/ 2017.09.23. 20:58:19 |

VIII. Honvédfesztivál – megelevenedett a 169 évvel ezelőtti Pákozdi csata

Szombaton ünnepélyes megnyitóval, valamint 250 ifjú nemzetőr és a Katonai Hagyományőrző Egyesületek Országos Szövetsége tagegyesületeinek csatabemutatójával kezdetét vette a VIII. Honvédfesztivál péntekig tartó eseménysorozata a Katonai Emlékparkban, Pákozdon. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete huszadik alkalommal emlékezett a pákozd-sukorói csata évfordulójára.
/ 2017.09.23. 13:55:45 |

Önkéntesség a középpontban - Civil Nap Székesfehérváron

Jó hangulat és napsütés fogadta a látogatókat szombaton délelőtt a Székesfehérvári Civil Napon, ahol harmincnál is több, különféle tevékenységeket folytató szervezet mutatkozott be. A már hagyományos őszi rendezvény egyik fontos célja, hogy kapcsolatteremtési és együttműködési lehetőséget biztosítson a civil szervezetek számára, melyek bemutathatják tevékenységüket a város főterén.
/ 2017.09.22. 20:01:03 |

Te vagy az esélyed - prevenciós kiállítás nyílt az IKON Klubban

Te vagy az esélyed címmel prevenciós kiállítás nyílt Bakurecz Ildikó „Fox” fotóiból az IKON Klubban. A képek a ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban készültek, ahol számos drogfüggőségben szenvedő fiatal tudott új életet kezdeni. A rendezvény a TEVAgy a Hős programmal zárult, Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán mentőtiszt közreműködésével, akik újraélesztési technikákat is bemutattak.
/ 2017.09.22. 18:34:24 |

Pedagóguskonferenciával és díjátadással ünnepelték Szent Gellért napját

Szent Gellért püspök-vértanú, Szent István király nevelőjének ünnepén égi pártfogójukra emlékeznek a katolikus iskolák. A pénteki ünnep alkalmából konferenciát rendeztek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, amelyre a Székesfehérvári Egyházmegye 9 oktatási intézményéből érkeztek pedagógusok, püspöki biztosok, az iskolák és az óvodák delegációi. Az eseményen átadták a Szent Gellért Érdemrend ezüst és arany fokozatát is.
/ 2017.09.22. 11:36:24 |

Orvosok és szülésznők ünneplik Fehérváron a családközpontú szülészetet

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság, amely sokat tett azért, hogy hazánkban megvalósulhasson a természetes szülészeti gyakorlat. Ebből az alkalomból gyűltek össze kétnapos konferenciára a szervezet tagjai a Hotel Magyar Királyban, ahol egyebek mellett szó lesz a szülésznő szerepéről a várandósgondozás során, a védőnői feladatokról, valamint a családközpontú szülészetről is.
/ 2017.09.21. 17:02:36 |

A duális képzési forma fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak a Városházán

A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának képviselői tájékoztatták a sportközgazdász mesterszak 2018-19-es tanévének új, potenciális duális partnereit a duális és egyéb együttműködés lehetőségeiről csütörtökön, a Városházán. Az megbeszélésen a Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Székesfehérvár Ónkormányzata, sportegyesületek vezetői, valamint a helyi és az országos sajtó is képviseltették magukat.
/ 2017.09.21. 08:15:06 |

Több száz vendéget várnak a Szent Gellért-napi pedagóguskonferenciára

Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat ünneplik. A pénteki ünnep alkalomából konferenciát rendeznek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban 10 órai kezdettel, amelyre a Székesfehérvári Egyházmegye 9 oktatási intézményéből érkeznek pedagógusok, püspöki biztosok, az iskolák és az óvodák delegációi. Az eseményen átadják a Szent Gellért-díj ezüst és arany fokozatát is.

/ 2017.09.20. 21:20:01 |

Globális helyzetelemzés Nógrádi György székesfehérvári előadásán

Európa és migráció címmel tartott előadást szerdán a Szent István Művelődési és Hitoktatási Házban Dr. Nógrádi György egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő. A cím alapján elvárhatónál lényegesen tágabb összefüggésbe helyezve a jelenkor eseményeit, mintegy globális áttekintést hallhattak a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárának előadására ellátogató érdeklődők.