Városfejlesztés
-
Ivókútakat telepít a Városgondnokság a játszóterekre
A Bátki Zsigmond utcai játszótérre július végén került ki, a Mancz János utcában pedig a napokban kezd működni az ivókút. A bekötési lehetőségek jóval messzebb voltak a játszótereknél: mindkét helyen 50-60 méternyi vezetéket is ki kellett építeni. A csapok vandálbiztosak – mondta Pintér Ferenc belvízrendezési mérnök, hozzátette, hogy idén még a Beszédes téri játszótérre is kerül még egy ivókút.
2010.09.12. 09:40:07 -
Befezedődött az Adonyi úti felüljáró felújítása
Júniusban kezdődött az Adonyi úti gyalogos felüljáró felújítása. A Seregélyesi és az Adonyi utat összekötő hidat még januárban zárta le a Városgondnokság, mert életveszélyesnek minősítették. A híd mindkét oldalán található lépcsőt teljesen lebontották és újraépítették, illetve a felső betonréteget is kicserélték. A felüljáró teljes rekonstrukciója mintegy 12 millió Forintba került.
2010.09.07. 10:55:12 -
Kalózhajó és indiántábor lesz az új Rádió utcai játszótéren
A múlt héten kezdődött a Rádió utcában egy teljesen egyedi játszótér építése. A Városgondnokság elbontotta a régi, vascsövekből készült veszélyes játszóeszközöket, amik helyett egy kalózhajó és egy indián falu játszóeszköz kerül még szeptemberben a térre. Igazi kis kaland játszótér lesz a Rádió telepen – tájékoztatott Hollósi Tamás karbantartási igazgató-helyettes. A földmunkával a hét közepéig végeznek és a Kapolcson gyártott egyedi játszóeszközök is megérkeznek még ezen a héten.
2010.09.06. 07:01:37 -
Elkészült a biztonságos gyalogos átkelőhely és buszmegálló a Kossuth Iskola előtt
Már hosszú ideje problémát jelentett a megnövekedett forgalom a Pozsonyi úton, a Kossuth Lajos Általános Iskola környékén. A változtatás az út keresztmetszeti átalakításával, illetve a mostanitól eltérő forgalomtechnikai megoldásaival ténylegesen csökkenti az iskola előtti szakaszon közlekedő járművek sebességét, egyúttal lehetőséget ad a gépkocsival megállni szándékozó szülők rövid idejű várakozására is - mondta Östör Annamária a terület önkormányzati képviselője.
2010.08.30. 05:17:07 -
Huszonnyolc intézményben zajlanak felújítási munkák Székesfehérváron
Városszerte zajlanak intézményfelújítások Székesfehérváron. Az egyik legjelentősebb átalakítás helyszíne a Százszorszép Bölcsőde, ahol többek között 195 darab nyílászárót cserélnek ki, akadálymentes bejárat készül a mozgássérültek részére és felújítják a vizesblokkokat is. A munkálatok 22 millió forintba kerülnek, a felújítási munkák szeptember 15-ig fejeződnek be. LETÖLTHETÕ lista az idei intézményfelújításokról
2010.07.29. 11:36:36