Városfejlesztés
-
Két éven belül megépülhet a Székesfehérvárt elkerülő út befejező szakasza
Csütörtöki perkátai látogatása alkalmával dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkárabejelentette, hogy 2013-2014-ben két Székesfehérvár számára fontos fejlesztés is megvalósul: tovább épül és teljessé válik a várost elkerülő gyűrű, és elkészül a Várpalotát elkerülő útszakasz is, ami a Veszprém felé közlekedők számára jó hír. Székesfehérvár Önkormányzata örömmel értesült az államtitkári bejelentésről.
2012.06.29. 11:26:09 -
Elkészült a víziközművek felújítása a Fő utca rekonstrukció keretében
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 1 milliárd 787 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a „Belváros rehabilitációjának folytatása” című kiemelt projekt megvalósítására. A projekt egyik fő eleme a Fő utca rekonstrukciója, amelynek első részeként a „Fő utca ivóvízvezeték és szennyvízcsatorna kitakarás nélküli és nyílt árkos munkák” műszaki átadás-átvételére került sor. Ezt követően a gáz- és elektromos közművek felújítása történik meg, amelyet az E.ON saját beruházásban végez majd el az utca teljes hosszában szeptemberig.
2012.06.22. 09:52:47 -
Új parkolóhelyek épültek a Sarló utcában
Székesfehérvár Városgondnoksága még májusban hirdetett pályázatot 11, az útra merőleges térkő burkolatú parkoló kivitelezésére a Sarló utcában. Az elkészült parkolók műszaki átadása kedden reggel volt, melyen a városrész önkormányzati képviselője Horváth Miklósné, a Városgondnokság forgalmi mérnöke Balogh Margit, a szakhatóságok és a kivitelező Platz-Bau Kft képviselője is részt vett.
2012.06.05. 09:58:51 -
Hamarosan elkészül a Fiskális úti rendelő
A Közép-dunántúli Operatív Program 5.2.1/A, az „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése – Alapellátás fejlesztése” című pályázatán támogatást nyert Székesfehérvár önkormányzata a Fiskális úti orvosi rendelő felújítására. A kivitelező Fehérép Kft. a munkák végéhez közeledik, az orvosok, védőnők és a betegek hamarosan újra birtokba vehetik az épületet.
2012.05.29. 18:25:52 -
Teljes szélességében felújítják a Fiskális utat is
Tartanak még a csatornázási munkálatok a Fiskális úton, azonban várhatóan két hónap múlva már teljes szélességében felújított burkolat lesz a Béla út és a Pozsonyi út közötti szakaszon. A Budai út és a Pozsonyi úti körforgalom között pedig két ütemben, ugyancsak teljes szélességben megújul az útburkolat legkésőbb október végéig. A munka teljes költsége nettó 27 millió Forint lesz. A cikkben VIDEÓ található!
2012.05.29. 10:22:23