Kék hírek
Ellopták kocsistul, lovastul..
A székesfehérvári Baumax áruház parkolójában pénteken este nyolc óra körül eltulajdonított ismeretlen tettes egy cseh felségjelű zöld színű lószállítót, rajta egy szürke, arab telivér csődörrel. A lószállítónak bézs színű ponyvája van, forgalmi rendszáma NE-369. A lószállító és a ló együttes értéke eléri a tizenhárommillió forintot. A rendőrség kéri, hogy aki látta hívja a 107-es, 112-es segélyhívószámok bármelyikét.
Vértesboglár 9.11 - gyerekek voltak a sírrongálók
Helybeli, 9 és 11 éves fiú volt a tettese a vértesboglári temetőben történt rongálásnak - közölte a rendőrség. Az okozott kár mértéke egyelőre ismeretlen. A község temetőjében június 28-án ismeretlen tettesek 29 sírt dúltak össze, és 2-3 fejfát döntöttek ki. A nyomozók már a helyszíni szemle során úgy vélekedtek, hogy "motiválatlan rongálás" történt. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a rongálással két helybeli fiú "hozható összefüggésbe", akik elismerték a rongálást.
Betörőket fogtak a székesfehérvári nyomozók
25 balesetben egy híján negyvenen sérültek...
25 sérüléssel végződő közlekedési baleset, egy híján negyven sérült és 18 ittas sofőr teszi ki a június 24-től június 30-ig terjedő egy hét jellemző statisztikai adatait Fejér megyében. A legtöbb baleset szerdán történt, a leginkább veszélyes időszaknak a délután bizonyult. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a motorosok ne felejtsék a bukósisakot és a kerékpárosok számára is széles lehetőségek vannak a testi épség védelmében.
Traffipax előrejelzés júliusra - intenzív sebesség ellenőrzés nyáron is
Minden napra egy tucat... - akcióban a rendőrség
Átlagban minden napra pont egy tucat eredményes rendőri intézkedést könyvelhettek el Fejér megyei egyenruhásai az elmúlt hétvégén. A három nap alatt jellemzően elfogásokat hajtottak végre a járőrök. Állampolgári bejelentéseket követő gyors, összehangolt rendőri intézkedések eredményeként alkalmi tolvajok mellet, újabb gépjárműfeltörő csapatot csíptek el. A közterületen, közutak mellett végzett járműellenőrzések alkalmával a három nap alatt összesen 11 ittas sofőrrel szemben intézkedtek…
Sírokat rongáltak meg a vértesboglári temetőben - motiválatlan vandálok voltak
Megrongáltak 29 sírt a Fejér megyei Vértesboglár temetőjében; a rendőrség nem zárja ki, hogy a vandalizmust fiatalok követték el. A sírok egy részét feldúlták, két-három fejfát kidöntöttek. A nyomozók az eddigi vizsgálat nem végleges eredménye alapján "leginkább motiválatlan rongálásnak" tartják a történteket - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tehergépkocsiba szaladt egy furgon az M7-esen
Verekedés tört ki a gárdonyi szabadstrandon
Könnyű sérüléseket szenvedett az a férfi, akit két férfi és egy nő puszta kézzel bántalmazott a Gárdony és Velence határán elterülő szabadstrandon. A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett sorbanállás közben sörrel leöntötte egy társaság több tagját, akik aztán emiatt helybenhagyták. A sérültet kórházba vitték, ahonnan a kezelését követően már haza is engedték. Az ügyben rendrőségi eljárás indult.
Nem voltak bekötve - kirepültek az ikrek az autóból
Fejér megye közútjain szombaton két súlyos és egy könnyű kimenetelű személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. Szombaton tizenhárom óra huszonöt perckor a 81-es főúton volt baleset. Egy Renault Megane eddig ismeretlen okból az úttesten megcsúszott, keresztbefordult, majd árokba hajtott, ahol tengelye körül többször megfordult...
A cég biztonsági őre rendszeresen fosztottogatott társaival a raktárban
Székesfehérváron a napokban buktatta le a rendőrség azt a csapatot, akik egy helyi cég telephelyén tavaly ősz óta folyamatos éjszakai, illetve hétvégi besurranók voltak. Látogatásaik alkalmával, a raktárból mindig különböző dolgokkal a kezükben távoztak, amiket aztán jó pénzért továbbértékesítettek. A cég kára több, mint 4.000.000.- Ft. A sértett fehérvári cég egy hétvége után tett feljelentést a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon. Egyik raktárosuknak ugyanis feltűnt, hogy a letakarított állapotban hagyott targoncát valaki a hétvége folyamán használta...
Pénteken hajnalban leégett az agárdi büfésor
A vontatókötélbe rohant és meghalt egy motoros Kisfaludon
Belerohant a vontatásra használt drótkötélbe és azonnal belehalt a sérüléseibe egy 29 éves motoros szerdán, a Székesfehérvár melletti Kisfaludon. Egy műhelykocsi az út egyik oldalán levő telephelyről a másik oldalon levő telephelyre drótkötéllel vontatott át egy traktort, de a Budapest felől a Balaton irányába tartó motoros ezt feltehetően nem vette észre és belerohant a vontatókötélbe. A baleset körülményeinek felderítésére és a felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.
Alig szabadult, máris rabolt
Állampolgári bejelentés nyomán értesült a rendőrség kedden délután egy a Székesfehérváron a Rózsa ligetben történt rablásról. A többszörösen büntetett előéletű férfit elfogták és őrizetbe vették. Mint az eljárás során kiderült, az elfogott férfi ötödik rablása miatt kapott börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult a napokban. Az elfogás előzménye, hogy a Rózsa ligetben egy férfi és egy nő késsel hadonászva egy főiskolás fiatalembert mobiltelefonja átadására kényszerítenek, telefonálnak vele, majd a készüléket egy általuk megnevezett összeg fejében hajlandóak lettek volna visszaadni. Az esetnek három kívülálló szemtanúja volt. A bejelentés nyomán helyszínre érkezett járőrök a közelben fogták el a fehérvári férfit és ercsi-sinatelepi nőt.
Melléképület tetőszerkezete égett Polgárdiban
Egy családi házhoz épített melléképület tetőszerkezete gyulladt ki délután Polgárdiban. Az épület tetőszigetelését nem megfelelő körültekintéssel végezték, így történhetett meg, hogy munkavégzés közben kigyulladt a padláson tárolt szálastakarmány. A lakók megkezdték a tűz oltását, de az átterjedt az épület tetőszerkezetére is. A lángokat csak a két autóval érkező fehérvári hivatásos tűzoltók, valamint a polgárdi önkéntesek tudták megfékezni.
