Hírek
Évzáró szurkolói ankét a Városházán
Az MLL Fegyelmi Bizottsága kizárta a székesfehérvári csapatot az átigazolásból mindaddig, amíg annak vezetői nem rendezik Vasas Zoltán felé fennálló tartozásukat. Minden bizonnyal ez az ügy is szóba kerül majd a Videoton őszi szezonzáró ankétján.
Túlélték a vihart - továbbra is a harmadik helyen hajóznak Fa Nándorék
Egy viharos nap után jelenleg szinte teljes szélcsendben, továbbra is a harmadik helyen hajózik a magyar csapat az Atlantic Rally for Cruisers (ARC) vitorlásversenyen.
Véget vetett életének - kútba ugrott
Feltehetően öngyilkos akart lenni az a nő, akit egy kútban találtak meg holtan Előszálláson.
Filmes nap a MéhKasAulával
Az Országos Független Filmszemle versenyprogramjából látható válogatás A Szabadművelődés Házában december 6-án, szombaton 14 órától. A monstre vetítésen a Dunántúli Független Filmes Szemlén díjat nyert fehérvári filmek is láthatóak lesznek.
Helyzetkép a Velencei-tóról
A Velencei-tó történetéről és jelenlegi állapotáról Helyzetkép 2003 címmel Deák Péter készített filmet, a húsz éven át zajló rekonstrukciós munkák befejezése után közel másfél évtizeddel. A filmet ma a Barátság Klubmoziban mutatták be a szakmának, majd pedig vitafórumot tartottak a Megyei Művelődési Központ Zöld Szalonjában.
Összegző tárlat nyílt a Bank Galériában
Az idei kiállításokat összegzi az a tárlat, amely ma este nyílt meg a Bank Galériában az év során ott kiállító művészek alkotásaiból. A hónap végéig látható tárlatot dr. Szelier András alpolgármester ajánlotta a szép számban összegyűlt közönség figyelmébe.
Esélyegyenlőség - változások a szociális ellátó rendszerben
A Fogyatékkal Élők Nemzetközi Évének zárásaként szakmai beszélgetést rendeztek a Viktória Rehabilitációs Központban, Mit adott az elmúlt év a fogyatékosoknak címmel. A beszélgetésen jelen volt Farkas Jácint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal kormánybiztosa is.
Vörösmarty Mihályra emlékeztek a cisztercita diákok
Vörösmarty Mihály születésének 203. évfordulója alkalmából tartottak fáklyás felvonulást és megemlékezést a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai tegnap este. A Vörösmarty szobornál több mint száz diák gyűlt össze.
Keleti rokonaink a könyvtárban
Vándor Anna Klebelsberg-ösztöndíjas kutató „Barangolások Ob-vidéki nyelvrokonaink között" címmel a hanti és a manysi nép életmódjáról, a természettel harmonikus világfelfogásáról, néprajzáról, népszokásairól tartott előadást december elsején a Széna téri könyvtárban.
Moliere kora és színháza
A XVII. századi franciaországi viszonyokkal, XIV. Lajossal és udvarával, a korabeli színházzal is megismerkedhettek azok, akik ma este ellátogattak az Aranybulla Könyvtárba, a Beavató Színház vendégjátékára.
Fa Nándorék a harmadik helyen
Folyamatosan az élbolyban, a harmadik helyen hajózik a Fa Nándor irányította magyar hajó az Atlantic Rally for Cruisers (ARC) elnevezésű vitorlásversenyen. A hivatalos honlap szerint az Extra Dry a harmadik.
Ismerkedés a Nemzetivel
Tudja Ön, hogy hány különböző épületben hány évig működött a Nemzeti Színház? Ismeri a legelső társulat tagjait? Látta már felülről a Nemzeti Színház épületét? Szeretné megismerni a következő bemutatók díszlet- és jelmezterveit? Megteheti, ha ellátogat a Vörösmarty Színházba, a Nemzeti Színház vándorkiállítására.
Nem volt vész Mohácson
A fehérvári Alba Shotokon Dojo karatékái 3 arany-, 3 ezüst-, és 2 bronzérmet szereztek a hétvégén, Mohácson megrendezett versenyen.
Kamerák figyelik majd a város legforgalmasabb pontjait
Térfigyelő rendszert építenek ki Székesfehérváron a belügyminisztérium bűnmegelőzési pályázatán nyert másfélmillió forintból.
Az EU jogharmonizáció és az önkormányzati rendeletek
Jegyzői értekezletet tartott a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal. A hivatal vezetője, Gelencsér József szerint a legaktuálisabb feladat az uniós jogharmonizáció, azaz összhangot teremteni az önkormányzati rendeletek és a közösségi jogszabályok között 2004. május elsejéig.
