Hírek
-
Ne maradjon munka nélkül közel 100 ember
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervezi többek között a Székesfehérvári Büntetésvégrehajtási Intézet bezárását is. Az Intézet jelenleg mintegy 100 dolgozónak ad munkát és rajtuk keresztül ugyanennyi családnak biztosít megélhetést. Székesfehérvár polgármester közleményében leszögezi, hogy nem ért egyet a tervezett intézkedéssel, ezért levélben kéri a Miniszterelnököt és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztert, hogy elhatározásukat változtassák meg.
2009.09.10. 18:58:09 -
Van ahol már a belső burkolást végzik az Árpád-fürdőben
2009.09.10. 16:36:20 -
Nyíregyházán lép pályára a Videoton FC
Most szombaton, a klub történetében 10. alkalommal lép pályára Nyíregyházán a Videoton FC. A két együttes találkozóinak története rövid időszakra nyúlik vissza, az első derbire az 1980-81-es bajnoki idényben került sor.A hétvégi, Nyíregyháza elleni mérkőzésen nem lesz ott az utazó keretben Dvéri Zsolt, aki csigolya problémákkal küzd.
2009.09.10. 15:43:59 -
Harmadik idényét kezdi a fehérvári jégkorongcsapat az osztrák ligában
Harmadik idényét kezdi meg idén az EBEL-ben a Sapa Fehérvár AV19, az osztrák bajnokság 2009/2010-ben tömöríti először négy ország - Ausztria, Magyarország, Szlovénia és Horvátország - csapatait. A fehérvári jégkorongcsapat jelentősen erősödött a nyár folyamán, többek között Peterdi Imre, a Vas testvérek és Ladányi Balázs is Székesfehérváron folytatja pályafutását.
2009.09.10. 15:33:44 -
Beszorult sérült egy Fordban Zámoly után
Közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat csütörtökön kora délután. Zámoly és a Csákberény-Gánt-Csákvár elágazó között két személygépkocsi ütközött. Az egyik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül.
2009.09.10. 14:49:33
Szelektív hulladékgyűjtés a FEZEN-en az "Egy mozdulat" program segítségével
Számos fejlesztés valósult meg a maroshegyi városrészben
Quimbyvel és Tankcsapdával kezdődik ma este az idei FEZEN
Száz forintos buszok a Fezenre KATT IDE!
Jogászkodás helyett nyilvánosságot - a Városi Szolgáltatások Bizottsági elnökének közleménye
A szociális és a kulturális ágazat is megszenvedheti a jövő évet
Elindult a "Városi levelek" című tárcablog
A Fejér Megyei Hírlapban megjelenő Imre herceg-tárcák korábbi darabjai ezentúl blogon is olvashatóak. A fotóillusztárciókkal ellátott szövegek a nyomtatott megjelenést követően kerülnek ki az oldalra. A tárcákkal kapcsolatos további munkát a Lánczos-Szekfű Alapítvány kuratóriuma alkotói ösztöndíjjal támogatja.
A tárca rövid terjedelmű, publicisztikai műfaj. Az újságok tárcarovatában közölt, rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű kisesszé.