Hírek


/ 2011.09.01. 07:41:09 |

Még két hétig jelentkezhetnek a csapatok a Lecsófesztiválra

Ebben az évben már hetedik alkalommal rendezik meg szeptember 24-én a Lecsófesztivált a Várkörúton. Az idei fesztivál szervezési feladatait a város Tourinform Irodáját is működtető Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft vállalta magára. A Lecsófesztiválra még közel két hétig, vagyis szeptember 12-ig várják a csapatok jelentkezését a Tourinform Iroda munkatársai.
/ 2011.09.01. 07:22:54 |

A színház társulata előtt mutatták be programjukat az igazgatói posztra pályázók

Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat a szakmai előkészítő bizottság után most a színház Közalkalmazotti Tanácsa és a társulat előtt mutatták be programjukat. A társulat végül többségi szavazással Quintus Konrád mellett tette le voksát, őt javasolják majd a posztra Székesfehérvár Közgyűlésének.
/ 2011.09.01. 00:53:50 |

Visszavágott az Albacomp a Komarno csapatának

Körülbelül ezerötszáz néző volt kíváncsi az Albacomp első hazai felkészülési mérkőzésére. Jól kezdett az Alba főleg Heindlein és Keller gyártották a pontokat. 16-7-nél kért időt először a Komárnó mestere. Szépen védekezett a hazai csapat, meg is lett az eredménye. Sok gyors indításból tudott az Albacomp könnyű kosarakat szerezni, 26-14 lett az első negyed vége. Végül magabiztos játékkal nyerte meg első hazai felkészülési mérkőzését az Albacomp csapata.
Albacomp - Komarno 88-67 (26-14, 18-16, 23-22, 21-15)
/ 2011.08.31. 18:51:09 |

Becsöngettek - a Munkácsy Mihály Általános Iskolában tartották a városi tanévnyitót

 Az idén 45 éves Munkácsy Mihály Általános Iskolában tartották az idén a városi tanévnyitót. Az iskolában 451 tanuló kezdi az évet 18 osztályban, közülük 61 kisdiák kezdi az általános iskola első osztályát. A városi tanévnyitón a város polgármestere dr. Cser Palkovics András is köszöntötte az iskolásokat: beszédét igaz nem olvasta fel, mint mondta nem fárasztaná ezzel a kisiskolásokat, azonban kiemelte az iskolai közösségek erejét és azt a csapatszellemet, ami a Munkácsyt jellemzi.
/ 2011.08.31. 14:27:25 |

Sérült férfit hoztak le a tűzoltók a magasból

  A mentőszolgálat kérte a székesfehérvári tűzoltók segítségét szerdán délelőtt. Egy székesfehérvári üzemcsarnok részben nyitott padlásterében egy férfi a fém tetőszerkezet festését végezte, mikor leesett a kétágú falétráról. A férfi jobb lábán nyílt bokatörést szenvedett. A sérültet a mentők kérésére a tűzoltók board hordágyon hozták le a magasból.
/ 2011.08.31. 13:06:40 |

Már kaphatók a 2011/12-es tanévre szóló "kölyök bérletek"

 Már kapható a 2011/12-es tanévre szóló „kölyök bérlet”, a tavalyit pedig szeptember 30-ig fogadja el Székesfehérvár Városgondnok- ságának Parkolási csoportja. A fizető zónákban található bölcsődék, óvodák és iskolás elsős második osztályos tanulók szülei, gondviselői igényelhetik a parkolóbérletet, mely fél órás megállásra ad lehetőséget az intézmény közelében. A kölyök bérlet ára 730 Forint, amit a Városgondnokság ügyfélszolgálatán lehet kiváltani. Gyermekenként egy engedély adható, de a bérletre kettő rendszám írható fel.
/ 2011.08.31. 13:00:55 |

Már kaphatók a 2011/12-es tanévre szóló "kölyök bérletek"

 Már kapható a 2011/12-es tanévre szóló „kölyök bérlet”, a tavalyit pedig szeptember 30-ig fogadja el Székesfehérvár Városgondnokságának Parkolási csoportja. A fizető zónákban található bölcsődék, óvodák és iskolás elsős második osztályos tanulók szülei, gondviselői igényelhetik a bérletet, mely fél órás megállásra ad lehetőséget az intézmény közelében. A kölyök bérlet ára 730 Forint, amit a Városgondnokság ügyfélszolgálatán lehet kiváltani.
/ 2011.08.31. 10:33:48 |

Szombaton kezdődik az ifj. Ocskay Gábor Emléktorna Fehérváron

 Idén már harmadszorra rendezik meg Fehérváron az ifj. Ocskay Gábor Emléktornát. A rendezvény szeptember 3-án (szombaton) 15:30-kor az olasz bajnok HC Asiago és a román bajnok, MOL Liga győztes HSC Csíkszereda mérkőzésével indul. Az emléktorna idei lebonyolítása nem körmérkőzéses, hanem "kieséses" rendszerben történik.
/ 2011.08.31. 09:48:55 |

Tűzhelyen felejtett olaj égett a József Attila utcában

  Lakástűzhöz riasztották a székesfehérvári tűzoltókat kedden kora este. Székesfehérváron, a József Attila utcában egy ötödik emeleti panellakás konyhájában a tűzhelyen felejtett étolaj gyulladt ki. A tűzoltók nagy erőkkel II-es kiemelt fokozatban siettek a helyszínre, behatoltak a lakásba, és megfékezték a lángokat. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz a konyha többi részére és berendezési tárgyaira nem terjedt át, a helyiség és az előszoba fala azonban kormozódott. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésekor a lakásban nem tartózkodtak.
/ 2011.08.31. 09:13:29 |

Civil Korzó - új helyen, új bútorokkal, más elrendezéssel

 Az Alba Plaza Civil Piacterét megismerték és megkedvelték a város civil szervezetei, valamint a közösségi munka iránt érdeklődő polgárok. Sokukat bizonyára meglepetésként éri majd, hogy hamarosan már csak hűlt helyét találják, azonban a Plázában új helyen, új bútorokkal, más elrendezéssel, de továbbra is biztosítanak nekik területet, ez lesz a Civil Korzó.